Keresés a tartalomban:
Jog

Leállt a Malév: hogyan kapják vissza pénzüket az utasok?

2012. február 3.
Címkék: Malév kártérítés utasjog utazás légitársaság fogyasztóvédelem Fülöp Zsuzsanna Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Európai Bizottság Helen Kearns közlekedési biztos
Reggel hét órakor tudatta utasaival a Liszt Ferenc Repülőtéren a Malév, hogy leállította valamennyi járatát. A kiadott kormányrendelet szerint azok az utasok kapnak állami segítséget, akik a leállás előtt vásárolták jegyüket, és a menetjegy a következő három naptári napon belül jogosított utazásra.


Az Európai Bizottság az illetékességi körébe tartozó minden segítséget megad a magyar hatóságoknak, hogy kezelni tudják a Malév leállása után kialakult helyzetet.
 
A testület közlekedési szóvivője, Helen Kearns egy pénteki sajtótájékoztatón a legfontosabbnak azt nevezte, hogy az érintett utasok számára érvényesítsék az uniós szabályokban előírt rendelkezéseket és jogaikat tiszteletben tartsák.
 
Mint mondta, a magyar hatóságok részéről erre vonatkozóan pozitív visszajelzéseket kaptak. Hozzátette, hogy a bizottság is még csak most tájékozódik a pontos helyzetről.
 
Az uniós szabályok egyebek között az utasok védelmét és kártalanítását is előírják, illetve alternatívaként az utasok célba juttatásának kötelezettségét. Ez a csőd esetére is vonatkozik - emelte ki Siim Kallas közlekedési biztos szóvivője.


A cég közleményében azt írta: bár az utóbbi napokig még volt remény az üzemeltetés folytatására, és az utasok bizalma töretlen volt, de az utóbbi napokban megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy mára már tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete. 66 év folyamatos működés után nem szállnak fel a Malév gépei.

Külföldön 3.726 utas rekedt a pénteken utazók közül, Budapesten pedig több mint 3.470 személy „ragadt”. A mai járat Helsinkiből érkezett utoljára.

„Más légitársaság nem köteles visszaszállítani a kint rekedt utasokat. Normál esetben erről a hazai légitársaságnak kell gondoskodnia” – mondta el Krajcsik Szilvia az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) jogásza. „A légiutas rendelet szerint jogilag a mostani helyzet járattörlésnek tekinthető, amikor a szolgáltató köteles a jegy árát visszafizetni az utasnak, ami a távolságtól függően 250-400-600 euro lehet” – hangsúlyozta Krajcsik Szlivia.

A külföldön rekedtek úgy juthatnak Budapestre, ha másik légitársaságnál vesznek jegyet a visszaútra hivatkozva a Malév leállására. Általában a légitársaságok kedvezményes jegyeket szoktak ilyen helyzetekben ajánlani - mondta el Limburger Lóránt a Malév vezérigazgatója. A Malév felvette a kapcsolatot más légitársaságokkal a pénteki mintegy 7.700 utas elszállítása érdekében.

A helyzet kezelése nem volt zökkenőmentes a vállalat részéről: az MTI tudósítójának egy utas azt mondta, korábban azt a tájékoztatást kapták, hogy a járatok késnek, az Origo információi szerint pedig 12 perccel a leállás előtt egy utas e-mailben kapott tájékoztatást, melyben az alábbiakat írták: „Szó sincs arról, hogy a Malév tavasszal leállna…a jegye miatt aggódni pedig felesleges.”

A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév Zrt. leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Továbbá azoknak, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek nem későbbi időpontra 2012. február 29-nél. A jogosultak célállomásra való eljutásában a Malév segítséget nyújt a meglévő menetjegyek más járatokra történő átfoglalásával, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával.

A Malév gépeinek leállása járattörlésnek tekintendő, és ez esetben az Európai Unió rendelete szabályozza a légi utasjogokat - közölte Fülöp Zsuzsanna a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője. Hozzátette, a rendelet szerint a légitársaságnak a járattörlésről tájékoztatnia kell az utasokat, egyrészt arról, hogy joguk van térítésmentesen átfoglalást kérni, vagy visszakérni a jegy árát, másrészt a légitársaságnak fel kell az utasnak ajánlania a a körülményeknek megfelelő szolgáltatásokat, például étkezést, és frissítőket, vagy a szálláslehetőséget.

Ezen kívül kártalanítás is jár az utasnak a rendelet szerint. Hozzátette: a fogyasztóvédelmi hatóság jogosultsága arra terjed ki, hogy bejelentés esetén, vagy hivatalból a légitársaság tájékozatójában szereplő tartalmat vizsgálja, de arra nem, hogy az utasjogokat érvényesítse. Ez utóbbi esetén a fogyasztó a békéltető testülettől, vagy bíróságtól kérheti jogai érvényesítését.
A Malév azt javasolja: akik pénteken, vagy a következő három napban utaztak volna, forduljanak az ügyfélszolgálathoz. Azok, akik a következő hónapokra vásároltak jegyet, pedig a Malévhez nyújthatják be igényeiket, ennek sorsa később dőlhet el.
 
A légitársaság utasait az ügyfélszolgálati munkatársak az alábbi elérhetőségeken:tájékoztatják arról, hogyan utazhatnak el célállomásukra, illetve milyen lehetőségeik vannak a kártalanításra.

Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről - mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel az MTI-nek.
 
A tranzitban péntek este összesen 29 külföldi Malév-utas volt, nekik a konzulátusok nyújtottak segítséget a továbbutazáshoz.
 
Róna Márta, a Malév szóvivője felhívta a figyelmet a Malév honlapján közölt elérhetőségekre. A légitársaság folyamatosan és megerősített ügyfélszolgálattal tájékoztatja az utasokat a tennivalókról.
 
Hozzátette, hogy a Malév-jeggyel rendelkező utasoknak egy másik járatra kell jegyet venniük, és a számlát kell benyújtaniuk a Malévhez. A pénteken leállt légitársaság feladata most a tájékoztatás és az utólagos elszámolás - tette hozzá.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez