Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Vigyázzunk a nátriumos ásványvizekkel

2011. május 4., Élelmiszer Online/Kosár
Címkék: ásványvíz sótartalom ásványi anyag oldott anyag gyógyvíz vízfogyasztás
Egy ember évente közel 1000 liter folyadékot iszik meg, a nyári melegben pedig hajlamosak vagyunk több palack ásványvizet is meginni. Nem mindegy azonban miből mennyit iszunk: az alábbi cikkből kiderül, mi a különbség a forrásvíz, és az ásványvíz között és, hogy melyik fajtát érdemes rendszeresen fogyasztani.
Az európai szakértők ajánlása szerint a kamaszok (a 14 évesnél idősebbek), a felnőttek és az idősek fogyasszanak legalább 2,5 liter (férfiak) illetve 2 liter (nők) vizet naponta, átlagos hőmérséklet és átlagos fizikai aktivitás mellett. Ez a vízmennyiség különböző élelmiszerekből és italokból származhat.
 
Mivel az élelmiszerek víztartalma a vízbevitelnek átlagosan a 20 százalékát jelenti, ezért a kamaszoknak, a felnőtteknek és az időseknek férfiak esetében 2 liter, nők esetében 1,6 liter vizet kell fogyasztaniuk naponta italokból, beleértve a csapvizet és a palackozott vizet.

Természetes ásványvíz

Természetes állapotában emberi fogyasztásra szánt, hivatalosan elismert víz, amely ásványianyag- és nyomelem tartalma, valamint egyéb összetevőinek következtében egészségi szempontból előnyös tulajdonságokkal rendelkezik, összetétele és hőmérséklete közel állandó. Az ásványvizek literenként legalább 1000 mg oldott sót tartalmaznak, de még az 50 mg/l oldott anyagnál kevesebbet tartalmazó víz is lehet ásványvíz, ha valamely oldott anyaga illetve biológiailag aktív anyag elér, vagy meghalad egy bizonyos, előírt határértéket. Napjainkban inkább olyan vizeket választunk mindennapi fogyasztásra, melyben minél kevesebb az oldott anyagok mennyisége. A nagy oldott anyag tartalmú vizek sokszor csak gyógyvízként kerülnek forgalomba.

Mire figyeljünk a vásárlásnál?

Az ásvány- és gyógyvizeket összetételük, és az emberi szervezetre gyakorolt hatásuk szerint csoportosítjuk. Egyes vizeknek összetett változatai is előfordulnak, ezért ugyanaz a víz több csoportba is tartozhat.
A gyógyvíz olyan ásványvíz, amelynek orvosilag bizonyítottan gyógyhatása van. A gyógyvizek lehetnek hidegek és melegek, fürdésre és ivásra egyaránt alkalmazhatók. Fontos megjegyezni, hogy ezek a vizek nem fogyaszthatók napi rendszerességgel.
A forrásvíz mélyen fekvő rétegekből származik, és helyben palackozzák. A vízkivétel helyén meg kell felelnie az ivóvízrendelet előírásainak.
Földalatti, felszíni vagy forrásvíz, melyet szűréssel és tisztítással készítenek elő mielőtt a vezetékbe kerül. A megfelelő minőség érdekében többféle fizikai, kémiai és mikrobiológiai beavatkozást végeznek.
Más néven szódavíz, szénsavval telített, bakteriológiailag és kémiailag kifogástalan ivóvíz. Érdekessége, hogy feltalálója Jedlik Ányos, így hungarikumnak tekinthető.
Ásványvizek fogyasztása a szervezet folyadék- és ásványi só pótlását egyaránt szolgálja, hiszen olyan nyomelemeket tartalmaznak, amelyek a szervezet számára könnyen feldolgozhatók és beépíthetők. Ilyenek a kalcium, magnézium, kálium és nátrium, melyek mellett megtalálható a klór, a vas, a cink, a foszfor, a fluor, a jód és a szilícium is. Az oldott anyagok fajtája és mennyisége határozza meg a víz ízét, ami jellemző lehet településenként, vagy régiónként. A természetes vagy hozzáadott szénsavtartalom pedig tovább növeli az üdítő hatásukat.

Meghatározások   Példák
Csekély ásványianyag-tartalmú    
Ásványianyag-tartalom,szárazanyag-tartalom alapján számítva,kevesebb mint 500 mg/l   Jana, Levissima, Aqua Panna, Evian, Hargita Gyöngye
Nagyon csekély ásványianyag-tartalmú    
Ásványianyag-tartalom kevesebb, mint 50 mg/l   Levisssima
Ásványi anyagban gazdag    
Ásványianyag-tartalom több mint 1500 mg/l   Balfi, Mohai, Borsodi és Salvus (Alkáli gyógyvizek), Ferenc József, Hunyadi János, Mira, Parádi (keserűsós és glaubersós gyógyvizek), 
Hidrogén-karbonát-tartalmú    
Hidrogén-karbonát tartalom több mint 600 mg/l   Apenta, Aqua Vitae, Badacsonyi, Lillafüredi, Kiskúti, Mizse, NaturAqua, Szentkirályi, Veritas, Fonyódi,Theodora Kékkúti, Visegrádi, Mohai, Parádi, Aqua Mathias, Balfi, Borsodi, Ferenc József, Mira, Hunyadi János, Salvus
Szulfáttartalmú    
Szulfáttartalom több mint 200 mg/l   Margitszigeti, Natur Aqua, Visegrádi Badacsonyi, Ferenc József, Hunyadi János, Jodaqua, Mira
Kloridtartalmú    
Kloridtartalom  több mint 200 mg/l   Aqua VitaeMistral, Ferenc József, Hunyadi János, Jodaqua, Mira, Salvus
Kalciumtartalmú    
 Kalciumtartalom több mint 150 mg/l   Apenta, Lillafüredi, Kiskúti, Margitszigeti,Mizse, NaturAqua, Szentkirályi, Veritas,Visegrádi, Badacsonyi, Balfi, Mohai, Parádi, Theodora, Mózakva
Magnéziumtartalmú    
  Magnéziumtartalom több mint 50 mg/l   Apenta, Balfi, Lillafüredi, Kiskúti,Margitszigeti, Mizse, NaturAqua,Szentkirályi, Veritas,Visegrádi, Badacsonyi, Mohai, Theodora, Parádi gyógyvíz, Borsodi, Ferenc József, Hunyadi János, Jodaqua, Mira
Fluoridtartalmú    
Fluoridtartalom több mint 1 mg/l   Apenta,Margitszigeti, Visegrádi, Theodora
Vastartalmú    
Kétértékű vastartalom több mint 1 mg/l   Mohai
Savas    
Szabad széndioxid-tartalom több mint 250 mg/l   Theodora
Nátriumtartalmú    
Nátriumtartalom több mint 200 mg/l   Aqua Vitae, Balfi, Fonyódi, Margitszigeti, VisegrádiMistral, Gyógyvizek: Parádi, Borsodi, Ferenc József, Mira, Salvus
Alkalmas nátriumszegény diétához    
Nátriumtartalom kevesebb mint 20 mg/l   Lillafüredi, Kiskúti, Mizse, Szent József, Veritas, Evian, Jana, Amadé, Aquastella, Óbudai Gyémánt, Nestlé Aquarel, Vivien, Mózakva, NaturAqua

Tippek és javaslatok

Összefoglaló tippek

  • Mivel a szomjúság leginkább ivóvízzel oltható, ezért folyadékigényünk jelentős részét vízzel, ásványvízzel tanácsos fedezni. Rendszeres fogyasztásra válasszuk a kis nátriumtartalmú vizeket!
  • A megfelelő folyadékbevitel biztosításához a víz mellett számos lehetőség áll a rendelkezésünkre (natur gyümölcs-és zöldséglevek, cukormentes gyümölcsteák, üdítők, stb.) Fogyasszuk ezeket változatosan, de ésszerűen, mértékkel!
Az alábbiakban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének tippjeit és javaslatait olvashatják.
 
Rendszeres fogyasztásra szánt ásványvizek kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy a termék minél kisebb – 20 mg/l alatti – nátriumtartalmú legyen (pl. Vivien, Óbudai Gyémánt, NaturAqua, Lillafüredi), ugyanis sózással így is elég mennyiséget juttatunk szervezetünkbe, valamint a nagyobb Nátrium-tartalmú vizek fogyasztása emelkedett vérnyomás és vizenyők esetén nem ajánlottak.
 
Egyes ásványvizek és gyógyvizek jótékony hatásúak lehetnek bizonyos emésztőrendszeri panaszok esetén. A teljesség igénye nélkül elmondható, hogy a Nátrium-, Kálium - hidrogén-karbonátos ásványvizek (Balfi, Fonyódi, Parádi, Szegedi Anna) jól alkalmazhatók gyomorsav túltengésnél, illetve epepanaszoknál. Calcium-, Magnézium – hidrogén karbonátos vizek (Balatonfüredi, Kékkúti, Mohai Ágnes, Parádi) hatékonyak lehetnek csontritkulás esetén, a vastartalmú vizek (Parádi Clarissa forrás, Mohai Stefánia forrás, Csopaki víz) pedig vashiányos állapotokban. A jódos, brómos vizek (Sóshartyáni Jódaqua, Debrecen, Hajdúszoboszló, Kecskemét, Eger) a pajzsmirigy jódhiányos állapotaiban, emésztőrendszer gyulladásos megbetegedéseiben, epe és hasnyálmirigy működés fokozására alkalmasak.
 
A keserűsós gyógyvizek, szulfátion, Nátrium-glaubersós, Magnézium-tartalmú vizek (Mira, Hunyadi János, Ferenc József) kiválóan használhatók gyomor és epepanaszokban. Hashajtóhatásuk igen jelentős, székrekedés megelőzésére is hasznosak lehetnek, de jó tudni, hogy gyomorfekély, hányás, hasmenés esetén nem alkalmazhatók.
 
Végezetül vigyázzunk az egyszerű szénsavas vizek fogyasztásával – gyomorsav túltengésnél, gyomorfekély esetén, puffadásnál nem ajánlott a fogyasztásuk.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez