Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Fogyasztóvédemi ellenőrzés a Bricostore-nál

2012. november 28., NFH
Címkék: Bricostore szavatosság jótállás fogyasztóvédelmi ellenőrzés próbavásárlás csereigény
A Bricostore Hungária Kft. ez év végével megszünteti magyarországi tevékenységét. Az elmúlt napokban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz számos bejelentés érkezett, amelyek többek között arról számoltak be, hogy a fogyasztók nem tudják érvényesíteni a meghibásodott – jótállásos – termékekre vonatkozó három munkanapon belüli csereigényeiket.
A panaszokról nem vesznek fel jegyzőkönyvet, illetve az áruház dolgozói felhívják a vásárlók figyelmét, hogy a termékek működéséről minél előbb győződjenek meg, hiszen a garanciális igényekkel az üzlethálózat megszűnése miatt kizárólag év végéig tudnak foglalkozni.
 
A Felügyelőség munkatársai próbavásárlások keretében ellenőrizték, hogy milyen tájékoztatást nyújtanak a fogyasztók részére a jótállási és szavatossági igényeik intézésére vonatkozóan az áruház munkatársai. A próbavásárlás során beigazolódott, hogy mind a vételár kifizetésekor a pénztárnál, mind pedig a jótállási jegy érvényesítése során a vevőszolgálati pultnál, arról tájékoztatták a próbavásárlást végző felügyelőket, hogy a megvásárolt termékeket minél hamarabb próbálják ki, mert amíg az áruház nem zár be – ami valószínűleg év végén megtörténik – , meghibásodás esetén kicserélik, utána viszont már sehol nem fogják tudni érvényesíteni jótállási, szavatossági igényüket.
 
Az áruházlánc termékpalettáján nagy számban megtalálhatóak az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet mellékletében szereplő, jótállásra kötelezett termékek. A kötelező jótállás időtartama egy év, melyet a vásárlás napjától vagy az üzembehelyezéstől – amennyiben azt az eladó vagy képviselője végezte el – kell számítani.
 
A kötelező jótállás alá nem tartozó termékekre a jogszabály a vásárlástól számított két évig teszi lehetővé, hogy a fogyasztó szavatossági igényeit érvényesítse. Ennek értelmében a termék meghibásodása esetén a fogyasztó elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet. Amennyiben a kijavítás vagy a csere nem lehetséges, úgy a fogyasztó megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a szerződéstől (visszakövetelheti a vételárat).
 
A miskolci áruházban végzett ellenőrzéssel indult hatósági eljárás jelenleg folyamatban van, azonban a vonatkozó – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 6. § (1) bekezdésének i) pontja szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz a fogyasztó jogai tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.
 
Ennek megfelelően a kasszánál, illetve a vevőszolgálati pultnál adott tájékoztatás felvetheti a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat lehetőségét, hiszen alaptalanul tántoríthatja el a fogyasztókat az üzlet bezárását követő szavatossági, illetve jótállási jogaik gyakorlásától.
 
A kiárusítás miatti árleszállítás fokozza a vásárlási hajlandóságot, azonban fontos felhívni a figyelmet arra, hogy bár a vállalkozás megszűnése miatt a szavatossági/jótállási jogok nem vesznek el, viszont rendkívüli módon megnehezül a hibás teljesítés miatt fellépni kívánó fogyasztók helyzete.
 
A végelszámolási és a felszámolási eljárás keretében megszűnő cégek kapcsán is jogszabály rendezi a még fennálló követelések (ide sorolható a szavatossági és jótállási igény) kezelésének módját, azonban ez hosszas jogi procedúrával és kiszámíthatatlan eredménnyel járhat.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez