Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

A szupermarketben is lehetnek diszkont árak

2011. május 5., Orovicz Viktor
Címkék: élelmiszer diszkont.áruház akcó üzletlánc szupermarket
Évente akár több tízezer forintot is megtakaríthatunk, ha „ártudatosan” választunk üzletet. Április végi összeállításunk az élelmiszerüzletek árszínvonalának objektív összehasonlításával ehhez nyújt segítséget.

„Ügyeskedők”

Felmérésünk azt mutatja, hogy mind a három üzlettípusban van egy-egy üzletlánc, mely árazásával kilóg a sorból. A hipermarketek közül a 31 egységből álló Interspar például láthatóan nem az árverseny mindenhatóságára alapozza a stratégiáját, hisz az árfelmérésünkben rendre legolcsóbb, elsősorban a főváros környékére összpontosító Auchan árelőnye 6%, az országszerte közel száz áruházat működtető Tesco árszínvonala pedig 4%-kal alacsonyabb hozzá képest. Azt, hogy ez nem adottság, hanem tudatos stratégia, két dolog bizonyítja. Egyrészt méretéből adódóan a hazai piacon a Spar beszerzési árai minden bizonnyal a legjobbak között van, így az alacsonyabb ár ezen biztos nem múlna. Másrészt nehéz nem észrevenni, hogy az egy tulajdonosi körbe tartozó Spar szupermarketek és az Interspar hipermarketek árazása csaknem teljesen megegyezik, a felmérésünkben szereplő 31 termék közül például 30 árcéduláján mindkét áruházláncban ugyanaz az érték szerepelt. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy a Spar a szupermarketek között kifejezetten olcsónak számít, a jelenlegi árfelmérésben legdrágábbnak bizonyuló Match-hoz képest az árelőnye csaknem 8 százalék, mellyel az összes vizsgált üzletlánc összevetésében is a középmezőnyben foglal helyet. Az ugyanakkor sajnos még nem ítélhető meg, hogy az előkelő helyezés mindössze a március óta zajló „jó döntés! még olcsóbb! 20 éves a Spar” születésnapi akció ideiglenes következménye, vagy tartós folyamatról van szó. Az év során rendszeresen visszatérünk a kérdésre.
 
A diszkont csoporton belül (Aldi, Lidl, Penny, Profi) meglepően kicsi áreltérést (3%) tapasztaltunk, a legolcsóbb – úgynevezett elsőáras – termékek több mint fele például a diszkontok többségében ugyanazon az áron került ki a polcra. Ebben a kategóriában árazás szempontjából a Profi tűnik kakukktojásnak, (hisz ezúttal a Spar szupermarketnek is sikerült megelőznie az árversenyben) igaz, relatív drágasága a mérési hibahatáron belül maradt.

A kivétel erősít

Érdekes módon az összességében magasabb árfekvésű szupermarketekben is köthetünk jó üzletet. Egyrészt: mivel jellemzően ezek vannak a legközelebb a lakóhelyünkhöz, segítségükkel idő és üzemanyagköltség takarítható meg, melynek nagyságrendje egy pár ezer forintos kosárérték esetén feléjük billenti a mérleg nyelvét. Másrészt jó pár „stratégiainak” tekinthető, jellemzően elsőáras „nevenincs” termék esetében gyakorlatilag diszkont árakat alkalmaznak, így ha ezeket itt vásároljuk meg, egyáltalán nem járunk rosszabbul. A felmérésünkben szereplő termékek közül például a banán, a burgonya, a tojás, liszt, sertés- és csirkecomb, de akár az Omnia kávé, Hohes C gyümölcslé vagy Rama margarin esetén is bizonyítható, hogy a szupermarketekben akár olcsóbban is megvásárolhatók lettek volna, mint a diszkontokban.
 
A jó ajánlatokat kimazsolázó vásárlói stratégiai azonban csak akkor alkalmazható, ha valaki legalább az általa leggyakrabban vásárolt termékek „referenciaára” tekintetében képben van. Mivel alapvetően 50-60 termékről van szó, ez korántsem ördöngősség, pusztán elhatározás kérdése, mely idővel a tudat alatt automatikusan működő árkontrollá válik. Különösen hasznos ez a képesség az árakciók valós értékének megítélésekor.
 
Felmérésünk pillanatában a CBA számára két helyezést, a vásárlóknak pedig 6 százalék árelőnyt jelentett, hogy a magyar üzletláncban a keresett termékek több mint harmada akcióban volt. Ráadásul „igazi” akcióban, azaz a kínált árelőny az adott árucikkek tekintetében valóban diszkont árat jelentett, nem pusztán a „dupla árnak elengedjük a negyedét” típusú alibi árengedményt. Miért fontos ez? Az akciók nélkül a CBA lett volna felmérésünkben a legdrágább üzletlánc. Viszont, ha meg tudjuk állni, hogy vásárlásainkat csak az akciós termékekre korlátozzuk, ugyanezt az üzletet a három legolcsóbb beszerzési forrás között tarthattuk volna számon.

Élelmiszer árkörképünk összefoglaló táblázata előfizetőink számára olvasható!

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. [ Bejelentkezés ] [ Előfizetés ]
Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez