A borkultúra művészet. Színeiben festészet, hangulataiban irodalom, ízeiben gasztronómia, készítésében pedig aprólékosan megtervezett építészet. A szeptemberi szüreti mulatságok és borfesztiválok hada pedig mindnyájunk számára pompás alkalmat kínál, hogy megtaláljuk saját bor ars poeticánk.

A művészet és a bor egy tőről fakad, már csak azért is, mert mindkettő képes a lélek legbelső húrjait megpendíteni. Csokonai sem véletlenül ragaszkodott az ő egyetlen csikóbőrös kulacsához, ami mindig hűségesebb társának bizonyult, mint bármelyik tűzről pattant menyecske. Ugyanígy Ady, Petőfi és még számtalan költőóriás is múzsájául választotta a vérpezsdítő nedűt, de a festőket és a szobrászokat is gyakran ihlették meg a vörös-fehér mámoros pillanatok. Arról nem is beszélve, hogy még Jézus Krisztus földi élete is számtalan ponton kapcsolódott a népszerű italhoz, aminek emlékét a misebor a mai napig őrzi.
 
A borbarátok számtalan meggyőző érvvel támasztják alá szenvedélyük előnyeit. A (mértékkel fogyasztott) bor egészségre gyakorolt jótékony hatását már az ókorban is ismerték. Mezopotámiában az alkohollá érlelt szőlő levét használták a megfáradt test gyógyítására, persze csak óvatosan. Fertőtlenítő hatását már Julius Caesar hadserege is felismerte, így járványok idején a katonák még nagyobb előszeretettel pusztították a hordókat. A bororvoslás hazánkban is tekintélyes történelmi távlatokra tekint vissza, Zircen például a tizennyolcadik század végéig a patikák polcairól egyetlen orvosság került a lábadozó gyomrába, a bor. Sok orvos most is azt tartja, a rendszeres pöfékelés után az alkohol teljes megvonása pusztít a leginkább. Száraz vagy édes, vörös vagy fehér, napi egy-két pohár mindenképp épít, szépít, ellazít és fiatalon tart. Ne sajnáljuk hát a borravalót magunktól sem, induljon az őszi bortúra!
 
Magyarország borkultúrája világhírű, ez nem vitás. A borhoz kapcsolódó magyar hagyomány, a szüretelés és a mulatozás pedig világraszóló. A választék – valljuk be –, semmi esetre sem szerény. Hörpinthetünk itt mediterrán jellegű Villányit, gargarizálhatunk gyümölcsös Balaton környékivel, lubickolhatunk savas, testes Soproniban és természetesen magunkra vehetjük a világhírű Tokaji aszú puttonyainak mázsás terhét is.

A Balaton ősszel sem fukarkodik a borünnepekkel. Lehetetlen ilyenkor a magyar tenger partjait róni anélkül, hogy bele ne botlanánk egy-egy Bacchust vagy Dionüszoszt dicsőítő borbarát rendezvénybe. Füred, Csopak, Almádi, Badacsony, Balatongyörök és még sorolhatnánk. Mi ezúttal a Balaton északi partjának egyik első településen, Balatonfőkajáron jártunk. A Karika-hegyen idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a pincesori mulatságokat, ahol nem csak hörpintgetni, de a hagyományőrzés jegyében falatozni is lehetett. Zsíros kenyér pirospaprikával, töki pompos, lacikonyha, a sült kolbász csábító sercegése, egy falat ropogós tepertős pogácsa és persze a poharak koccanásának elmaradhatatlan csilingelése. Még a gondolattól is nagyokat nyel az ember. A padsorok között ugyan szinte mozdulni sem lehet, ám ha előkerül a lopó, ilyen apróságok nem bosszantják a borrajongót, Főkajár is megtelt borvirágos jókedvükben ünneplő mulatozókkal. Az ínyencek sajtfalatkákat és diót csipegettek, miközben hosszasan vizsgálták a pohár tartalmát nyugvó és centrifugált állapotban, majd konstatálták a fűszerezést, a testességet, a szőlőfajtát, az évjáratot. Azok sem jöttek azonban zavarba, akik kevesebb szakértelemmel közelítették meg a kóstolást: az ízlelőbimbók és az éjszakába nyúló nótázások vígan munkálkodtak helyettük.
 
A borivók tízparancsolatának utolsó pontja kimondja: amikor egy pohár magyar bort veszel a kezedbe, hogy fehér abrosz mellett jókedvbe álmodd magad, gondolj arra egy pillanatig, mennyi fáradságos, verejtékes munka van ebben a pohárnyi borban, és hogy minden elfogyasztott fürt szőlő vagy pohárka bor a szőlőművelő munkásnép számára egy-egy darab kenyér. Így is van, itt az alkalom, hogy emeljük poharunkat arra a dolgos kézre, amelyik szívünkbe jókedvet tölt. Erre tökéletes alkalom a borkészítés minden csínját-bínját elénk táró, s persze a vigadozást legkevésbé sem nélkülöző borfesztivál. Hiszen nem hiába tartja a mondás, aminő a gazda, olyan a bor. Tájak, ízek, zamatok, szakértelem, tudomány, kultúra, művészet, hagyományőrző reneszánsz és nem utolsó sorban szakadatlan mulatozás. S hogy merre visz a borok útja? Amerre csak a szem ellát. Önök is töltsék meg a vénasszonyok nyarának poharát finom borral – irány a borfesztivál!