Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Újraindul a díjmentes fogyasztóvédelmi tanácsadás

2015. április 8., GVH/SV
Címkék: fogyasztó fogyasztóvédelem tanácsadás GVH FOME
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerződést kötött a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületével (FOME), így öt vidéki nagyvárosban újra indul a tanácsadás a tavaly megnyitott Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodákban (Irodahálózat) a FOME szakembereinek közreműködésével.
Az Irodahálózat felállításának célja a fogyasztók tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és tudatosságának növelése, így a versenykultúra és a minél tudatosabb vásárlói döntéshozatal támogatása. Az ország minden pontjáról könnyen elérhető irodákban a piaci szereplők, köztük a fogyasztók információt kaphatnak a GVH hatáskörébe tartozó eljárásokról a verseny társadalmi elfogadottsága, valamint a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdítása érdekében is.
 
A GVH nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le az Irodahálózat kiépítésére és működtetésére, amelynek nyertese a FOME.
 
A FOME 2015. március 23-tól egy évig látja el a fogyasztók tájékoztatását a gazdasági versennyel, a versenyjoggal, illetve a versenyjogi fogyasztóvédelemmel összefüggésben (tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, jogsértő összehasonlító reklám, megtévesztő reklám és üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása) a Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött működő irodákban.
 
A fogyasztóvédelmi civil szervezet jogi és közgazdasági végzettségű, a fogyasztóvédelem területén jártas szakemberei heti 20 órában várják az érdeklődő állampolgárokat térítésmentes, közérthető szakértői tanácsadással.
 
„Az elmúlt hónapok tapasztalatait felhasználva nagy tervekkel vágunk neki a következő egy éves időszaknak” – fogalmazott Dr. Hajnal Zsolt, a FOME elnöke, örömét fejezve ki, hogy a GVH folytatja az ingyenes, ügyfélbarát tanácsadás támogatását. „Minden rendelkezésünkre álló eszközzel arra törekszünk, hogy tanácsadó irodáinkban, rendezvényeinken, és a tájékoztatás egyéb módjain is segítsük a fogyasztói kultúra terjedését, a tudatos fogyasztói döntéshozatalt, és a hozzánk betérők panaszainak hatékony és gyors rendezését” – hangsúlyozta.
 
Az egyes irodák elérhetőségei és az ügyfélfogadási rend a www.versenyugyi-tanacsadoiroda.hu oldalon olvasható.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez