Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Kutatók Éjszakája a NÉBIH-nél

Egy este, hat helyszín, hatvan program

2014. szeptember 25., NÉBIH/SV
Címkék: NÉBIH kutatók éjszakája kísérlet vízminőség kutatás
Szeptember 26-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy szakterülete nyitja meg kapuit a Kutatók Éjszakája látogatói előtt. A három budapesti telephely mellett idén már Gödöllőn, Miskolcon és Szolnokon is várják az érdeklődőket a szakemberek.
Ebben az évben már közel 60 előadáson és kísérletben vehetnek részt az érdeklődők a NÉBIH négy szakterületénél (állat-egészségügyi diagnosztikai, borászati, élelmiszerbiztonsági, valamint növény- és talajvédelmi igazgatóság). Budaörsön többek között íz, illat felismeréssel tesztelhetik érzékeiket és parlagfű totóval tudásunkat a látogatók, de lesz borhiba bemutató is – természetesen kizárólag 18 éven felülieknek.
 
Az állat-egészségügyi diagnosztika a Tábornok utcában rendezi be bázisát. Az érdeklődőket tanulságos előadásokkal (pl. „a társállataink (kutya, macska) gyakoribb mérgezései”, vagy „gümőkór, illetve az aktuális kérdés, a lépfene”), valamint izgalmas kísérletekkel várják. Bemutatják például a hamisított tej keményítő-jód reakciót, de lesz borjú vér ellenanyagszint meghatározás is Kolosztrum szonda alkalmazásával.
 
A NÉBIH Mester utcai telephelye nem ismeretlen már az látogatók előtt. A tavalyi sikernek köszönhetően idén alig egy hét alatt „elkelt” valamennyi hely a tervezett programokra.
 
Gödöllő a vízminőség központjává válik szeptember 26-án, míg Miskolcon az érdeklődők megpróbálkozhatnak az édességszínezékek leválasztásával oszlopkromatográfiával, virágokat fagyaszthatnak cseppfolyós nitrogénnel, de megnézhetik akár azt is, hogy hogyan zajlik egy Trichinella vizsgálat a gyakorlatban.
 
A szolnoki „kutatók” bejárhatják az analitikai és talajvédelmi laboratóriumot, megfigyelhetik a mérőműszereket munka közben és a szakemberek bemutatják a talajtani alapvizsgálatokat és tápanyagvizsgálatokat is.
 
A Kutatók Éjszakája szellemiségéhez híven a részvétel a NÉBIH programjain is ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. További részletek a rendezvény weboldalán: http://www.kutatokejszakaja.hu/2014/
 
A Kutatók Éjszakája Magyarország legnagyobb tudományos-ismeretterjesztő eseménye, melyet idén kilencedik alkalommal szervez partnereivel közösen a Tempus Közalapítvány. Idén 33 város 101 intézményében rendeznek programokat a szervezők.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez