Keresés a tartalomban:
Jog

Termékbemutatók – még mindig sok idős embert csapnak be

2014. október 6., Napközben/SV
Címkék: termékbemutstó szerződés elállási jog vételár foglaló
Évről évre egyre több bűncselekményt követnek el idős emberek sérelmére, a sértettek egyötöde, körülbelül 40-50 ezer idős korú. A bűncselekmények között van trükkös, besurranásos betöréses lopás, zsebtolvajlás, azonban még mindig nagyon sok idős embert csapnak be a termékbemutatókon.
Kardos Csaba, a Heves Megyei Békéltető Testület elnöke a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: évente 15-20, termékbemutatóval kapcsolatos ügyet tárgyalnak, de nem tudni pontosan, hogy mennyi a károsult. Hozzátette: a jogszabály kimondja, ha a fogyasztó határidőn belül írásban, tértivevényes levélben eláll a szerződéstől, azt meg kell szűntetni, s a békéltető testület, illetve a bírósági is kötelezi a céget a vételár visszafizetésére, legfeljebb a foglalón vitázhatnak.
 
Ha azonban határidőn túl állna el a fogyasztó a vásárlástól, akkor azt nem fogadják el. Amennyiben a cég nem található, akkor ki kell nyomozni, hogy létezik-e még. Ezen a területen nagyon sok a szélhámos, tette hozzá Kardos Csaba. A jogi képviselő szerint vásárlás előtt érdemes tájékozódni, hogy máshol mi mennyibe kerül, mert többször előfordult már, hogy az eredeti ár ötszöröséért kínáltak egy árut a termékbemutatón.

Fialka-Buczkó Erika rendőr-alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának áldozatvédelmi referense megerősítette: a termékbemutatóknak, egészségnapok keretében tartott felméréseknek leggyakrabban az idős emberek válnak áldozatául. Nagyon sok esetben nem tájékoztatják őket arról sem, hogy végig kell hallgatniuk egy termékbemutatót, s pszichésen vásárlásra kényszerítik őket, majd mindent megtesznek, hogy ne tudjanak elállni a vásárlástól. Fialka-Buczkó Erika hangsúlyozta: amennyiben ilyen esetekben a károsultak feljelentést tesznek, a rendőrség meg tudja indítani az eljárást a cég ellen – ha egyáltalán az még létezik.

A rendőr-alezredes kiemelte: az idős emberek sérelmére nagyon gyakran követnek el vagyon elleni bűncselekményt a saját otthonukban. A bűnelemzések szerint az elkövetők nagy része korábban már kapcsolatba került a leendő áldozatával, például elvégzett nála egy idényjellegű munkát, vagy házaló árusként járt a lakásban. Vannak bűnözők, akik erre az elkövetési formára specializálódtak, pontosan, terv szerint végzik a tevékenységüket, először beférkőzve az idős ember bizalmába.
 
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője a műsorban elmondta: a termékbemutatót szervezőknek az a módszere, hogy a kiszolgáltatott, idős embereknek azt ígérik, ingyen meghívják őket egy kirándulásra, felmérik az egészségi állapotukat, s különböző ajándékokat ígérnek nekik. Ezáltal olyan érzést keltenek a fogyasztókban, hogy ezt a vásárlással viszonozniuk kell, s gyakran olvasatlanul aláírnak mindent, amit eléjük tesznek, illetve, ha valamit nem értenek, akkor a szóban elhangzottakra hagyatkoznak. A problémát az jelenti, ha már aláírásukkal elláttak egy dokumentumot, nagyon nehéz bizonyítani, hogy szóban más hangzott el.
 
Gyakran előfordul az is, hogy telefonon értesítik a fogyasztót arról, hogy nyert valamit, felkeresik a lakásán, hogy átadják az ajándékot. Olyan bejelentés is érkezett a hatósághoz, hogy a helyszínen két üres dokumentumot írattak alá a fogyasztóval. Később kiderült, hogy valójában adás-vételi szerződést írt alá, megvásárolta a nyereményt. Ilyen esetben utólag szinte lehetetlen bírósági vagy békéltető testületi eljárás keretében bizonyítani, hogy szóban félrevezették.
 
Az elállási joggal kapcsolatban Fülöp Zsuzsanna azt mondta: a jogszabály értelmében, ha üzlethelyiségen kívül köttetik meg egy szerződés, vagy történik a vásárlás, akkor a fogyasztót a szerződés megkötésétől, vagy a termék átvételétől számított 14 napos elállási jog illeti meg, a terméket visszaküldheti és visszajár a vételár. A cégek azonban igyekeznek kibújni az elállási jog alól, és számtalan kifogást támasztanak. Mivel a nagy összegű vásárlásoknál gyakran hitelszerződést is kötnek, gyakran hivatkoznak arra, hogy a hiteligénylési folyamat már elindult, ezért nem lehet elállni – ami természetesen nem igaz, sőt, ha él vele a fogyasztó, azzal egyidejűleg a hitelszerződést is felbontja.
 
A szóvivő egy új jelenségre is felhívta a figyelmet: többször előfordult az utóbbi időben, hogy nem üzlethelyiségen kívül kötötték a szerződést, s ezt feltüntették a szerződésben is. Ha ugyanis a szerződésben az szerepel, hogy a cég székhelyén, telephelyén kötötték, arra nem vonatkozik a 14 napos elállási jog. Fülöp Zsuzsanna hangsúlyozta: vásárlás előtt mindenképpen olvassuk el a szerződést, amit alá akarnak íratni velünk.
 
Az elállási jog azt a célt szolgálja, hogy a vásárló használat közben győződjön meg arról, hogy szüksége van-e a termékre, ezért ennek érvényesítése nem tehető attól függővé attól, hogy megtartotta-e a termék csomagolását, vagy kibontotta-e azt. Fülöp Zsuzsanna hangsúlyozta, ha futár vagy szállító viszi ki a terméket, az ő jelenlétében győződjünk meg róla, hogy a vásárolt termék van-e a dobozban, és a szállítólevélre írtak egyeznek azzal, amit megrendeltünk. Ha a vásárló valamilyen eltérést tapasztal, akkor a szállítóval jegyzőkönyv formájában ezt rögzítenie kell, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez