Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Erősödik a pénzügyi fogyasztóvédelem

Civil Hálót épít ki a jegybank

2014. július 17., biztositasiszemle/SV
Címkék: MNB pénzügy fogyasztó fogyasztóvédelem fogyasztóvédelmi civil szervezet civil fórum
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdasági-társadalmi felelősségvállalási tevékenysége kapcsán a 2014-2016 közötti időszakra stratégiai célként határozta meg szerepvállalásának erősítését a pénzügyi kultúra és ismeretterjesztés, a fogyasztói tudatosság terén. az MNB Igazgatóságának döntése alapján a jegybank pénzügyi fogyasztóvédelmi civil hálót alakít ki, amelynek keretében támogatni kívánja a fogyasztói tudatosság növeléséért, a jogérvényesítés elősegítéséért, valamint a pénzügyi kultúra fejlesztéséért dolgozó civil szervezeteket.
Ennek érdekében az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja idén májusban életre hívta a civil szféra és a jegybank pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdéseiről egyeztető, rendszeresen ülésező Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Civil Fórumot.
 
A fentiek mellett. Az MNB a célok elérése érdekében 2014. július 15-én pályázatot írt ki a (például egyesületi, alapítványi formában működő), saját költségvetéssel és nyilvántartott tagsággal rendelkező, az elmúlt 3-5 évben aktívan a fogyasztóvédelemben tevékenykedett nonprofit szervezetek részére az e célokkal összefüggő projektek megvalósítására.

A pályázati témakörök:


A 2014. évi pályázati keretösszeg 77,544 millió forint. Egy civil szervezetnek lehetősége van akár két projekttel is pályázni, ám összességében egy nonprofit intézmény legfeljebb 17,5 millió forint támogatásban részesülhet. A vissza nem térítendő támogatási összeg akár a projekt teljes költségét fedezheti, de például működési kiadásokra, bérekre nem fordítható. A támogatási kérelmeket augusztus 14-én 16 óráig lehet benyújtani. A támogatásokat a jegybank legkésőbb december 31-ig fizeti ki, míg a civil szervezetek 2015. június 30-ig tájékoztatják az MNB-t a megvalósult projektről és a támogatás pénzügyi felhasználásáról.
 
A beérkezett pályázatokról egy szakmai testület javaslata alapján a MNB Igazgatósága dönt a pályázati kiírásban foglaltak alapján. A jegybank a pályázatot a következő években is tervezi meghirdetni.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez