Keresés a tartalomban:
Jog

Letiltott szénmonoxid-érzékelők

2014. december 10., NFH/SV
Címkék: co szénmonoxid szénmonoxid-érzékelő NFH szénmonoxi mérgezés
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ismét vizsgálta a kereskedelmi forgalomban kapható szénmonoxid érzékelőket. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy a 10 vizsgált riasztó egyike sem felelt meg a szabvány követelményeknek, mivel azok a meghatározott szénmonoxid koncentrációnál, a megadott időn belül nem jeleztek.
A szénmonoxid érzékelőknek minden esetben fény- és hangjelzéssel kell figyelmeztetnie a felhasználókat arra, ha a levegőbe kerülő szénmonoxid koncentrációja eléri a vonatkozó szabványban meghatározott értékhatárt. Az érzékelőknek már alacsonyabb szénmonoxid koncentráció esetén is jeleznie kell, magasabb koncentráció esetén viszont a jelzési idő lerövidül. A jelzési időt a szabvány úgy határozza meg, hogy adott koncentráció mellett a az érintett helyiségből való távozás biztonságosan megoldható legyen.
 
A most elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján azonban megállapítást nyert, hogy a mintavételezett riasztók egyike sem felelt meg a vonatkozó szabvány követelményeinek, mivel azok a meghatározott szénmonoxid koncentrációnál, megadott időn belül nem jeleztek.
 
Tovább súlyosítja a helyzetet az a tény, hogy 6-féle (5 elemes és 1 hálózati feszültségről működő) készülék a legmagasabb koncentrációnál sem adott semmilyen jelzést.
 
A bevizsgálást követő kockázatértékelés és a vonatkozó szakvélemény megállapította, hogy a termékek mérgezés-veszély szempontjából súlyos kockázatot jelentenek a felhasználókra nézve. A piacfelügyeleti eljárások jelenleg folyamatban vannak, azonban a fogyasztóvédelmi felügyelőségek – az ügydöntő határozatok meghozataláig – a termékek további forgalmazását megtiltották.

Az érintett termékek a következők:


Márka: Mentavill (elemes)

Azonosító jelölés: COE-168; 500002

Márka: CO-TECHNIK (elemes)

Azonosító jelölés: FXC040


Márka: everest (elemes)

Azonosító jelölés: ECO-01W


Márka: - (hálózati)

Azonosító jelölés: KJGE01


Márka: HOME SENTINEL (elemes)

Azonosító jelölés: HS-C686L


Márka: everest (elemes)

Azonosító jelölés: ECO-04


Márka: Global (csomagoláson); Jabo (terméken) (elemes)

Azonosító jelölés: JB-C06


Márka: SOMOGYI ELEKTRONIC / home by somogyi (elemes)

Azonosító jelölés: COG 02


Márka: SOMOGYI ELEKTRONIC / home by somogyi (elemes)

Azonosító jelölés: CO 07 LCD


Márka: Qlight (csomagoláson) (elemes)

Azonosító jelölés: 3BC004

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet
Hozzászólások:
mburger - 2015. október 16. 12:31
HOME by Somogyi CO 05 LCD szénmonoxid érzélelőm van. Biztonságos?
Köszönettel,
dr.Burger Sándorné

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez