Keresés a tartalomban:
Jog

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat

Étrend-kiegészítők miatt bírságolt a GVH

2014. augusztus 5., GVH/SV
Címkék: GVH bírság étrendkiegészítő fogyasztó fogyasztóvédelem reklám alaszkai lazac alaszkai áfonya
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Kyäni Europe AB egyes étrend-kiegészítő termékeit szórólapokon, honlapján és hírlevelekben népszerűsítette, melyeknek valótlanul tulajdonított betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást, valamint megalapozatlanul egészségre vonatkozó és piacelsőségi állításokat tett. A GVH összesen 6 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
Ezen kívül a hirdetésekben az alaszkai áfonya, illetve az alaszkai lazac speciális tulajdonságaival és felhasználásával kapcsolatban valótlan kijelentéseket fogalmazott meg.
 
A GVH megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása miatt vagy egészségügyi állapotuk javítása miatt keresik a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket.
 
A GVH megítélése szerint az emberi szervezetre ható termékek esetén a különféle betegségben szenvedő vagy azt megelőzni szándékozó emberek sérülékeny fogyasztói csoportot alkotnak. Ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van a tényszerű, túlzásokat nélkülöző, bizonyított állításokat tartalmazó tájékoztatásnak.
 
Fontos kiemelni, hogy az étrend-kiegészítőkre vonatkozó ágazati szabályok szerint betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonság étrend-kiegészítőknek nem tulajdonítható. A Kyäni termékeket népszerűsítő hirdetésekben azonban több gyógyhatásra, betegségmegelőzésre vonatkozó állítás is szerepelt, melyek egy része felhasználói tapasztalat, fogyasztói vélemény formájában jelent meg.
 
A GVH az egészségre ható állításokkal kapcsolatban megállapította továbbá, hogy, a vállalkozás fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot folytatott az által is, hogy a vizsgálat során nem tudott olyan bizonyítékot benyújtani, amely igazolta volna, hogy a termékek ténylegesen rendelkeznek a hirdetett egészségre ható tulajdonságokkal, mivel állításai nem szerepelnek az ún. EFSA listán, amely az engedélyezett állításokat tartalmazza.
 
Továbbá a termékekkel összefüggésben számos piacelsőségi állítás is megjelent (pl. „az egyetlen termék a piacon, amely kombinálja az e-vitaminokat az Omega 3 zsírsavakkal”), azonban ezek bizonyítása sem történt meg a vizsgálat során.
 
Megalapozatlan állításokat tett a vállalkozás az alaszkai lazac antioxidáns tartalmával és az alaszkai vadon élő lazacból kinyerhető halolajjal kapcsolatban is.
 
A hivatal a jogsértések elkövetéséért összesen 6.000.000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásra.
 
A GVH a bírságok meghatározásánál súlyosító körülményként értékelte, hogy a tájékoztatások a fogyasztók széles rétegéhez jutottak el, illetve azt a körülményt, hogy a hosszú ideig elhúzódó reklámozási tevékenységükkel a vállalkozások az egészségügyi problémákkal küzdő, sérülékeny fogyasztói réteget célozták meg.
 
A GVH a Kyäni Hungary Kft.-vel szemben nem állapította meg a jogsértést, mivel a vizsgálat során nem volt feltárható, hogy a vállalkozásnak milyen szerepe volt a jogsértő tájékoztatások tartalmának kialakításában és megjelentetésében.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez