Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Fertőzőbb az okostelefon, mint a WC

A mellékhelyiségben is használjuk?

2013. szeptember 17., Thelegraph/FL
Címkék: baktérium okostelefon táblagép iPad fertőzésveszély
A Which? brit fogyasztóvédelmi magazin munkatársai okostelefonokról, táblagépekről és billentyűzetekről vettek mintát, hogy kiderítsék, mekkora fertőzésveszélyt jelentenek ezek az eszközök. Az eredmény megdöbbentő.
A szakértők harminc táblagépet, okostelefont és billentyűzetet vizsgáltak meg. A minták elemzése során kiderült, hogy az érintőképernyős készülékeken átlagosan több baktérium található, mint egy irodai WC ülőkén.
 
A „csúcstartó” a lap beszámolója szerint egy iPad volt, amelynek kijelzőjéről 600 egységnyi Staphylococcus aureust gyűjtöttek össze a szakértők. Ez a baktérium többek között ételmérgezést okozhat, és James Francis mikrobiológus szerint az a tény, hogy egy készülék műanyag felületén ilyen mennyiségű kórokozó található, azt mutatja, hogy egyesek nemigen szoktak kezet mosni.
 
A Which? által megvizsgált legpiszkosabb billentyűzet egyébként nem sokkal marad el az iPad mögött: 480 egységnyi kórokozót találtak rajta a felmérés során, míg a legrosszabb állapotban lévő okostelefonon 140 egységet azonosítottak. Ehhez képest az irodai WC ülőke a maga 140 egységével szinte semmiség. Az egy táblagépből, négy okostelefonból és öt billentyűzetből álló csapat együttesen 15 ezer különböző enterobaktériumot vonultatott fel, bár a legveszélyesebb e.coli és a szalmonella egyik készüléken sem telepedett meg.
 
A legfőbb gondot az okozza, hogy – amint a brit Ofcom telekommunikációs hatóság adataiból is kiderül – a tulajdonosok 11 százaléka a mellékhelyiségbe is magával viszi az okostelefont és a táblagépet. A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy mindig tisztítsuk antibakteriális törlőkendővel a készülékeket és ne hagyatkozzunk az ingujjunkra.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez