Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Ceglédi kistérség: kiváló élelmiszerek, sikeres kistermelők

2012. szeptember 14., Szabó Zoltán Attila
Címkék: Ceglédi Kistérség pálinka Cserszegi fűszeres Kiváló Magyar Élelmiszer lekvár bor pálinka manufaktúra
Egy délutánra a régi időket idézte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) székháza: ugyanis a Vörösmarty utcai épületbe „beköltözött” az élet, illetőleg a ceglédi kistérség, amely komoly médiaérdeklődés mellett feltárta értékeit, s terítékre került néhány kitűnő helyi portéka is. Egyebek mellett Kossuth kedvenc, „békebeli” desszertje, a Zsámberger-féle mézes-chilis lekvár, a ceglédi csíramálé, az újszilvási cigánymeggy pálinka, no és a Cserszegi fűszeres.

Cegléd a gasztronómia
és a Kossuth-kultusz városa
A ceglédi kistérség az egyik legnagyobb: 15 települést-, összesen 4 várost és 11 községet foglal magába – jelezte bevezetőjében Földi László, Cegléd város polgármestere, aki szűkebb hazája legkülönlegesebb helyeit, turisztikai szenzációit is számba vette előadása során. A teljesség igénye nélkül néhány a látni- és tapasztalnivalók közül: a Városháza eklektikus épülete, az Eötvös tér, ahol a városalapítók szobra magasodik, a Református Nagytemplom, a Dobmúzeum, a Kályhamúzeum, a Kossuth Múzeum.
 
A 2014-ben 650. születésnapját ünneplő várostól távolodva Nagykőrös megújult főtere, a törteli malomban kialakított kulturcentrum, a csemői új katolikus templom, az abonyi MagánZoo (itt lakik Buborék, a megye közkedvelt vízilova) megy szenzációszámba. Érdemes ellátogatni Ceglédbercelre is, ahol 240 hektáron terem a szőlő, s amely a Cserszegi fűszeres őshazája, avagy a lovas versenyeiről ismert Jászkarajenőre, illetőleg az ország mintaközségére, Újszilvásra, ahol az önkormányzat 2 hektáros ingatlanán kiépítettek egy 400 kW teljesítményű, napkövető, fotovoltatikus villamosenergia-termelő rendszert, amelynek éves teljesítménye: 635 ezer kWh. Nem mellékesen, ez az a falu, ahol három élelmiszeripari cég kapta meg a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet!

Champion-díjas pálinkák


Bolyhos Zoltán újszilvási pálinkát tölt,
mellette egy ceglédberceli népviseletbe öltözött vendég

A ceglédi kistérség tehát kistermelőiről, vállalkozásairól, gasztronómiájáról is egyre ismertebb. A MUOSZ Vörösmarty utcai székházában megejtett bemutatón is bőséges volt a választék. A környékbeliek például joggal büszkék pálinkájukra. A Bolyhos pálinkafőzde idén 4 Champion-díjat nyert, s a „Legeredményesebb Pálinkafőzde” cím büszke birtokosa.
 
Bolyhosék ágyaspálinkája érett, egészséges, magas cukortartalmú és aromájú gyümölcsből egyedülálló technológiai eljárással készül. Az általuk szabadalmaztatott aszalt gyümölcságyon érlelt, tiszta aromájú nedűt hat hónapig tartályokban és fahordókban érlelik. Az érlelést követően, a palackozás során, a pálinka fajtájával megegyező, saját készítésű aszalt gyümölcsöt tesznek az üvegekbe, majd erre töltik a pálinkát. Ezt követően további 5-6 hónapig érlelik. Családi vállalkozásuk keretében európai színvonalú lepárlóüzemet, a szó igazi értelmében vett pálinkamanufaktúrát hoztak létre.

Csíramálé: nem csak böjtidőkre!

A ceglédi kistérségben egyébként is sikeresek a családi vállalkozások. Füle Ferenc és Lídia például a csíramáléra tette fel az életét – sikerrel. A gazdasszony a MUOSZ székházában elmesélte: ő is a félresikerült privatizáció áldozata, s mivel más utat nem látott maga előtt, „otthonról, egy tállal, egy fakanállal” fogott vállalkozásába. Ma már a gabonát maguk termelik és mindent gépesítettek az üzemükben!
 
A csiramálé egyébiránt fényes, aranybarna, „sajátos mézédes ízű, melegen folyós tejbegríz”; hidegen a kacsazsír ikrás szerkezetéhez hasonlítható. Málé állagú, alföldi tájjellegű sütemény, amely – említette Füle Lídia – „a 46-os böjtidőkben lényegébe megmentette őseinket.”
 
– A csíráknak értékes szerepe van táplálkozásunkban, és a rákos sejtek kialakulását is gátolja – vallja a gazdasszony, aki kiemeli: a ceglédi csíramálé alapja a keverék gabonából nyert tejszerű csíralé kivonat, melyhez búzalisztet adnak.

Lekvár és bor

Hasonlóképpen szép történet Zsámbergeréké. – Mivel több, mint nyolc éve műveljük a földet; lassan kezdjük kitanulni a fortélyokat – említi Zsámberger Szilvia. – Sok munkát, időt, pénzt áldoztunk rá, hogy bő terméssel ajándékozzon meg a tanya, így jött az ötlet, hogy valamilyen módon vissza kellene ezt kapnunk. Termékeim számos variációja mutatja, hogy változatos ízvilágot képviselek. Persze a lekvárokról mindenkinek a gyümölcsből készült, palacsintába való finomság jut az eszébe, amiben van is igazság, ámde én szeretném, ha termékeimmel azt tudnám üzenni, hogy a lekvár nemcsak reggelihez való portéka, ezért is készítek különleges fűszerekkel, csokoládéval, vagy alkohollal ízesített desszertlekvárokat. A lekvárokon túl sokan keresik a zöldségalapú termékeimet. Ezeket szendvicskrémként, pirítósra kenve szívesen fogyasztják, de készíthető belőle mártás is.
 
Cegléden Imregiék étterme szintén a családi összetartás egyfajta jelképe, amiképpen a családi borászatok ugyancsak ellismertek, népszerűek – gondoljunk a Megyeri-fivérek, Kökény és Fia, valamint Klément György pincészetére. Utóbbi, úgy is, mint a hegyközség hegybírója figyelmeztet: „a ceglédi szőlők tulajdonképpen a Gödöllői dombság utolsó déli lejtésű lankáin, az Alföld kapujában helyezkednek el, így a kiváló fekvés, a dunai eredetű löszön képződött jó talajadottság, a magas napsütéses óraszám tökéletes alapot képez a minőségi szőlő-bortermelésnek.
 
– Kiemelkedő dűlőnk a Ceglédbercel Aranyhegy és Cegléd Fischerpart, ahol több száz éve szőlő-bortermelés folyik A vezérfajta: a Cserszegi fűszeres mely a Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend zászlósbora. További termesztett fajtáink a Rajnai rizling, a Chardonnay, a Tramini, a Királyleányka, a Zöld veltelíni, a Kékfrankos és a Cabernet sauvignon. Ezekkel a fajtákkal valamint házasításaikkal, kiemelten a rozékkal elismert résztvevői a helyi borászatok a térségi- és országos borversenyeknek.

Tekintse meg képgalériánkat:



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez