Keresés a tartalomban:
Kitekintő

A digitális generáció megérkezett!

2013. október 28., marketinginfo/SV
Címkék: okostelefon táblagép gyerekek internet
A Common Sense Media tanulmánya szerint Amerikában a két évnél fiatalabb gyermekek közel negyven százaléka már azelőtt elsajátítja a táblagépek és okostelefonok kezelését, hogy megtanulna beszélni és használja játékra, videózásra és egyéb médiás tevékenységre a mobileszközöket. A 8 évesek körében az új eszközök használatát már 72 százalék sajátította el.
"Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a digitális generáció megérkezett" - nyilatkozta Jim Steyer a Common Sense Media alapítója és vezérigazgatója. A tanulmány a többi médiumra is kiterjed. A vizsgált korosztály 66 százaléka tévézik (csakúgy, mint 2011-ben), a számítógép használat 10 százalékra nőtt a két évvel ezelőtti 4-ről, míg a DVD 52 százalékról 46-ra csökkent.
 
A csemeték nem csak nagyobb arányban használják az új eszközöket, de több időt is töltenek el velük. A két évvel ezelőtti napi 5 perces átlag mára negyed órára nőtt. "Ez hatalmas horderejű változás" - fejtette ki Steyer. "A gyerekek még beszélni sem tudnak, de már odamennek a televízióhoz, és az újukkal próbálják irányítani, mint egy iPadet."
 
Steyer azt is kifejtette, hogy az új trendnek megvannak mind az előnyei, mind a hátrányai. A táblagép ideális oktatóeszköz lehet, ha azonban virtuális bébiszitternek használják, az ártalmas lehet a gyermek fejlődésére. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia álláspontja szerint a szülőknek távol kell tartaniuk csemetéiket a mobileszközöktől, de Steyer ezt konzervatív véleménynek tartja. Szerinte a táblagépek és az okostelefonok felelősségteljes használata hasznos lehet.
 
"A képernyő előtt töltött időt a tanulásnak kell szentelni. A technológia bölcs használata meghatározó eleme lehet a jövő oktatásának." Az effajta etikát a szakember szerint a szülők mellett a vállalatoknak is komolyan kell venniük.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez