Keresés a tartalomban:
Jog

Ügyfélszolgálatok – vége a hosszú várakozásnak?

2013. október 11., hvg.hu/SV
Címkék: ügyfélszolgálat panasz segítségnyújtás ügyintézés panaszkezelés fogyasztóvédelmi törvény fogyasztó
Az Országgyűlés elé került csütörtökön egy módosító javaslat, mely szerint a fogyasztóvédelmi törvény kimondaná, hogy a telefonos ügyfélszolgálatoknak a fogyasztók számára öt percen belül élőhangos segítséget kell nyújtania, valamennyi panaszt rögzíteni kell és azt - a fogyasztó kérésére – díjmentesen át kell adni,
Nagyon bosszantó, amikor az ember felhív egy szolgáltatót, átverekszi magát az automata telefonközponton, de hiába kapcsolják az ügyintézőt, hosszú perceken át várakozni kell - gyakran hiába.
 
Az Országgyűlés elé került módosító javaslat alapján most a fogyasztóvédelmi törvényben mondanák ki, hogy a telefonos ügyfélszolgálatoknak biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A javaslat értelmében az élőhangos segítséget öt percen belül meg kell kapni. A módosító javaslat azt is kimondja, hogy valamennyi szóbeli panaszt és az ügyfél és az ügyintéző közötti kommunikációt rögzíteni kell. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és a fogyasztó kérésére, díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani
 
A felvétellel kapcsolatos törvényi kötelezettségeket - beleértve az azonosítószámmal ellátott hangfelvétel megőrzésének kötelezettségét - a szolgáltatónak a beszélgetést megelőzően közölnie kell az ügyféllel.
 
Mint a javaslatból kiolvasható, a módosítás alapvetően olyan cselekedetekre ad törvényi felhatalmazást, melyeket a szolgáltatók többsége már gyakorol - ezt követően törvényi felhatalmazással tehetik.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez