Keresés a tartalomban:
Kitekintő

A Coca Cola átadta a helyét az Apple-nek

2013. október 1., marketinginfo/SV
Címkék: Apple CocaCola Google Best Global Brands fogyasztói magatartás pénzügyi teljesítmény
A cég "Best-Global-Brands" című felmérésének 14 éves története során elsőként idén esett meg, hogy a Coca-Cola csak a harmadik helyen tudott végezni. A világ 100 legértékesebb márkáját értékelő listán a technológiai óriások átvettál a vezetést. Az Apple és a Google szerezte meg az első két helyet az Interbrand által összeállított-, a világ 100 legelismertebb márkáját rangsoroló 2013-as listán.
Az Interbrand felmérésének alapját három fő szempont alkotja: a márkateljesítmény, a pénzügyi teljesítmény, a fogyasztói magatartást befolyásoló márkaszerep, illetve a márkafelár- az a pénzügyi prémium amelyet a brand-hez kötődő erősségek nyújtanak.

"Egy vállalat nem pusztán termékeivel, hanem szellemiségével változtatja meg az életünket,. A Coca-Cola 13 évnyi vezető szerep után átadta a helyét az Apple-nek, amelynek soraiban Tim Cook egy jó vezetői csapatot állított fel, és elevenen tartotta Steve Jobs vízióját, amely a folytonos innováció ígéretét nyújtja a márka fogyasztóinak"- idézi a thedrum Jez Frampton-t, az Interbrand globális vezérigazgatóját.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez