Keresés a tartalomban:
Autó

Élesedik a verseny az autógumi piacon

Piacvezető a Michelin és a Continental

2013. november 7., Gfk Hungária/SV
Címkék: téligumi gumicsere autószerviz hipermarket Gfk
A Gfk Hungária felmérése szerint egyre több autós ad a biztonságra és vált gumiabroncsot a téli időszakban – a többség viszont kivár az első hóesésig. A szervizek mellett egyre több gumiabroncs fogy a hipermarketekben és az áruházláncokban.
A gumiabroncsok évi kétszeri cseréjének esedékességét továbbra is az időjárás hirtelen változása tudatosítja a magyar gépjármű tulajdonosokban, aminek köszönhetően sokszor hosszú sorok kígyóznak a gumiszerelő műhelyek előtt. A korábbiakhoz hasonlóan 2013-ban is a március-áprilisi időszakban vált esedékessé a tavaszi gumicsere, ám az elhúzódó télies időjárásnak köszönhetően a korábbi évekhez képest pár héttel később indult be a roham.
 
Az idei szezonban 4,9 százalékkal fogyott több nyári gumi a 2012. év március-áprilisi időszakához viszonyítva, derül ki a GfK Hungária Kereskedelem és Technológia szektorának gumiabroncs piacra vonatkozó adataiból. Jó hír lehet a szakma számára, hogy a KSH 2013. augusztusi közúti gépjármű állományra vonatkozó adatai szerint a személygépkocsik számának 2008 óta tartó folyamatos csökkenése Magyarországon 2012-ben megállt, és 2011-hez képest 0,6 százalékos növekedéssel pozitív irányba fordult. Meg kell azonban jegyezni, hogy a növekedés ellenére még mindig 2,3 százalékkal kevesebb személyautó járja hazánk útjait, mint 2008-ban.
 
Értékesítési szempontból jellemzően a november-decemberi időszak, azaz a téli gumicsere jelenti a csúcsot, ami köszönhető annak, hogy az új autókat rendszerint nyári gumiabronccsal szerelik és helyezik forgalomba. Jellemzően erre az időszakra tehető az éves összértékesítés mintegy 39 százaléka, amikor is az értékesített abroncsok közel 90 százaléka személygépkocsi, míg a maradék 10 százalék a 4x4 és kisteherautó abroncs. A biztonságra hangsúlyt fektetők aránya az adatok tanúsága szerint magas: a legutóbbi téli szezon végén, 2013. január-februárban az értékesített abroncsoknak csak mintegy 13,4 százaléka volt nyári gumi. Ez az arány azonban a március-áprilisi időszakban 95,3 százalékra nőtt.
 
Az abroncs mérete, illetve a márkák eloszlása által befolyásolt darabonkénti átlagár az idei év első felében 20.288 forinton állt. Ez az előző év azonos időszakához viszonyítva mintegy 7,6 százalékos csökkenést jelent.
 
A gumiabroncsok beszerzésének elsődleges helyszínéül továbbra is a szervizek szolgálnak, ugyanakkor a hipermarketekben és áruházláncokban értékesített abroncsok mennyisége közel megduplázódott – 44,4 százalékkal nőtt – 2013 első félévében az előző év azonos időszakához képest. Ez a növekedés – bár a teljes piac szintjén nem okozott jelentős változást – a vizsgált csatornákra vetítve egyáltalán nem elhanyagolható.

A gumiabroncs-piac szezonális alakulása, 2012. május-június és 2013. május-június



Forrás: Kereskedelem és Technológia, GfK Hungária

Az abroncsok méretét vizsgálva továbbra is a 195/65R15, a 205/55R16, a 175/65R14, a 155/70R13 és a 165/70R14 az öt legkeresettebb méret a piacon. A méreteket abroncstípusonkként elemezve kiderül, hogy a tavaszi szezonban a kisteherautóknál a 195/70R15, a 225/65R16, és a 215/75R16, míg a 4x4-es abroncsok esetében a 215/65R16, a 205/80R16, valamint a 235/75R15 a három legkeresettebb méret.
 
A gyártókkal kapcsolatban elmondható, hogy mind a téli, mint a nyári gumiabroncsokat illetően a Michelin és a Continental csoport dominálja a piacot. A közöttük folyó verseny folyamatosan kiélezett, ugyanakkor 2012 óta a Hankook a verseny képzeletbeli dobogójának az előkelő harmadik fokára állhatott.
 
Úgynevezett ’B’ márkáik, mint például a Barum, a Kleber, a Debica, vagy éppen a Matador, jelentős piacrészt tudhatnak magukénak a hazai piacon – a téli időszakokban például több esetben ezek a márkák könyvelhetik el a legjelentősebb növekedést.
 
“A piac, valamint a hazai személygépkocsi állomány 2013. évi pozitív elmozdulása, a környező országokban bevezetett szabályozások pozitívan befolyásolhatják a gumiabroncs értékesítést az idei téli szezonban” – mondta el Sztupár Andrea, a GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének Country Manager-e. „Bár a tavalyi tél meglehetősen korán köszöntött be, a téli gumik iránti kereslet általában is már a szeptember-októberi időszakban is jelentős növekedést mutat, ebben a két hónapban realizálódik ugyanis az éves abroncseladások megközelítőleg 20 százaléka. Az eladásokat monitorozó panelből látjuk, hogy tavaly téli szezonban kiemelkedően jól a Continental Wintercontact TS850-es, a Barum Polaris 3-as, a Michelin Alpin A4-es, illetve a Hankook Winter I*Cept RS gumicsaládok szerepeltek.”
 
A GfK-ról
 
A GfK a világ egyik legnagyobb piackutató vállalata, amely világszerte több mint 100 országban 13°000 szakértővel nap mint nap azon dolgozik, hogy megismerje és megértse az emberek gondolkodás- és életmódját, valamint vásárlási szokásait.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez