Keresés a tartalomban:
Jog

A weben vásárlónak is vannak jogai

2011. május 31.
Címkék: webes vásárlás e-kereskedelem vásárlók jogok
A parlament Fogyasztóvédelmi bizottsága szerint ideje frissíteni a webes kereskedelem szabályait. A módosítás elsősorban a kereskedők tájékoztatási kötelezettségét és a vásárlók nyolc napon belüli elállási jogát érintené.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2004-től folyamatosan, próbavásárlásokkal vizsgálja az érintett területet, ezen belül az előzetes tájékoztatási kötelezettséget, a szerződés tartalmára és teljesítésére vonatkozó követelmények teljesülését. Sajnálatos tényként fogalmazták meg, hogy egyes weboldalak üzemeltetői még ma is úgy gondolják, hogy bármit megtehetnek a fogyasztókkal szemben. Éppen ezért a hatóság széleskörű tájékoztatással próbálja felhívni az előírásokra a figyelmet, azonban ez – sok esetben – még mindig kevésnek bizonyul.
 
A hatósági vizsgálatokból kiderült, hogy a legtöbb probléma az elállási joggal van, mely normál esetben indokolás és feltétel nélküli joga lenne a fogyasztónak. Ennek ismeretében fontos lépés volt a bizottsági ülés, hiszen elkezdődött a kormányzati oldal, a szakmai szervezetek, illetve a civil szervezetek közötti párbeszéd egy hatékony megoldási javaslat kidolgozása érdekében.
 
Megérett az idő a változtatásokra, a jogszabályok új körülményekhez igazodó frissítésére. A módosításokat elsődlegesen a webkereskedőkre rótt tájékoztatási kötelezettség terjedelme és a fogyasztókat megillető, 8 munkanapon belül indokolás nélkül gyakorolható elállási jog feltételei tekintetében tartaná fogyasztóvédelmi szempontból indokoltnak a bizottság. A vonatkozó kormányrendeletben kell rögzíteni, hogy a vállalkozásnak a fogyasztó által kifizetett összeget kell visszafizetnie. A rendelet mondja ki továbbá azt is, hogy a vállalkozás által a fogyasztó részére küldendő írásbeli megerősítést tartalmilag egységesen, az ügylet megkötésével együtt járó dokumentumok mellett egy külön dokumentumon, vagy tartós adathordozón kapja meg a fogyasztó. Szükséges emellett a vállalkozások által kötelezően alkalmazandó, az elállási jog tartalmáról és a jog gyakorlásának feltételeiről szóló mintadokumentumot meghatározni a fogyasztók pontos és egyértelmű tájékoztatása érdekében.
 
A Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke egy olyan önszabályozó, egységes magatartási kódex bevezetését javasolta, mely nem a szűken vett jogszabályi követelményeket tartalmazza, hanem túlmutat azon és rendezi azokat a vitás kérdéseket, melyekre a vonatkozó jogszabály jelen állapotában nem ad választ.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez