Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Élelmiszer üzletláncok toplistája

2011. május 13., Orovicz Viktor
Címkék: élelmiszer lánc toplista kereskedelmi forgalom élelmiszer ár nagykereskedelem üzletek
A Nielsen piackutató intézet a napokban publikált egy ranglistát a hazai élelmiszer üzletláncok 2010 évi forgalmáról. Mi ezt egy kicsit felturbóztuk, hogy ne csak a pillanatnyi állapot, de az erőviszonyok átalakulásának trendje is kiolvasható legyen az adatokból.
A világ egyik legnagyobb piackutató intézete, a Nielsen saját becslései és a piaci szereplők adatközlése alapján Magyarországon közel tíz esztendeje publikálja évről évre az élelmiszer kereskedelmi láncok toplistáját, mely ezen a szakterületen a leghitelesebb igazodási pontnak számít



A Tesco őrzi első helyét

A lista az első hely tekintetében különösebb meglepetéssel nem szolgált. Mint az elmúlt öt évben mindig az élen ezúttal is a Tesco végzett, melynek 666 milliárdos forgalma 4,4 százalékkal volt magasabb, mint 2009-ben. Örvendetes módon a képzeletbeli dobogó második és harmadik helyét egyaránt magyar tulajdonú üzletláncok foglalják el. A CBA 555 és a Coop 510 milliárdos forgalma nem csak önmagában, de a negyedik helyre szorult Spar 381 milliárdos forgalmához képest is tekintélyes eredménynek számít. A 200 milliárd felettiek klubjába további négy cég „válthatott belépőjegyet”: A 2300 hazai kisboltot integráló Realnak 360 Mrd, a mindössze tucatnyi üzlettel működő Auchannak 225 Mrd, a 13 áruházzal rendelkező Metro nagykereskedésnek pedig 210 Mrd forgalmat sikerült elérnie. A 100 milliárdos álomhatár elérése két diszkont láncnak sem jelentett akadályt, pedig esetükben a szűkös választék még a vonzó árak mellett is komoly korlátot jelent: Az alig öt éves Lidl 221, a Penny Market pedig 160 milliárdos forgalmat ért el. A lista utolsó harmadában a mindössze pár éve piacra lépő Aldi (53 Mrd) és a Provera csoport cégei foglalnak helyet (Match 42 Mrd, Cora 97 Mrd, Profi 25 Mrd)

Kicsik és nagyok – csökkenő forgalom

Az archívumunkban fellelhető 2003 évi toplista alapján megvizsgáltuk, hogy az egyes cégek teljesítménye hogy változott az elmúlt 7 esztendőben. Alapvető változás üzlettípus szinten elsősorban a nagykerek megítélésben következett be. Az egykori 13 százalékos piaci részesedés mára megfeleződött (6%), mely részben az egyik nagy szereplő (Interfruct) csődjének, másrészt a kategória teremtő Metro 20 százalékos forgalomcsökkenésének tudható be. A folyamat mögött persze elsősorban a kisboltok számának radikális csökkenése, illetve közös beszerzési láncba tömörülése áll. A túlélő kicsik stratégiájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 3 nagy hazai franchise hálózat összesített piaci részesedése (38%) semmit nem csökkent az elmúlt évek alatt.
 
A Provera beszerzési központhoz tartozó cégeknek ugyanakkor látványos piacvesztést kellett elszenvedniük. Forgalmának negyedét veszítette el a csoport az évek során, melyből a Match -40, a Profi -34, a Cora pedig -8,5 százalékos csökkenést tudhat magáénak. Növekvő forgalom mellett ugyan, de összességében csökkenő piaci részesedéssel kellett a Penny Marketnek is szembesülnie, mely elsősorban a „semmiből kinőtt”, a diszkont koncepciót láthatóan sikeresebben megvalósító Aldi, de különösen a Lidl előretörésének köszönhető. A legnagyobb növekedést a hálózatát intenzíven bővítő Tesco és a Billa, Super, Plus, Kaisers láncok bekebelezésével óriássá nőtt Spar könyvelhette el, melyek ma már együttesen a toplista forgalmának 29 százalékát tudhatják magukénak a hét évvel ezelőtti 22 százalékos részesedéssel szemben. Az egy üzletre jutó forgalom látványos csökkenése ugyanakkor arról árulkodik, hogy a piac alapvetően telített az új üzletek nyitása nem csak a versenytársaktól, de a saját üzletektől is forgalmat von el.


Nyomás alatt az árak

Az egyre fokozódó verseny egyenlege nekünk fogyasztóknak inkább kedvező, hisz az árrések továbbra is komoly nyomás alatt vannak. Igaz, a mindenáron való költségcsökkentés vadhajtásaival (esetenként gyengébb áruminőség, kevésbé képzett eladók, kevesebb kiszolgáló stb.) minden bizonnyal a jövőben is együtt kell élnünk.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez