Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Nem vonja ki az IKEA a csokitortát

2013. március 7., MTI
Címkék: csokitorta coliform baktérium szennyezés IKEA visszahívás
Az IKEA bútoráruház nem vonja ki a forgalomból a mandulás csokitortáját egyetlen országból sem - nyilatkozta Ylva Magnusson és Sara Paulsson, az IKEA két szóvivője szerdán az MTI-nek; korábban a hírügynökségek azt közölték, hogy a svéd cég 23 országból hívja vissza a termékét, miután a kínai hatóságok coliform baktérium nyomaira bukkantak benne.
Ylva Magnusson kifejtette, látták a hírügynökségek anyagait, s kérték, hogy helyesbítsenek. Az MTI érdeklődésére elmondta, hogy minőségi probléma miatt az IKEA leállította a torta szállítását, de egyetlen országból sem vonták ki a terméket, s sem is terveznek ilyen intézkedést.
 
A szóvivő szerint az IKEA áruházaiba nem került a szennyezett tortákból. Kifejtette, a cég a szállítókkal együtt ellenőrzi a szállítás minden egyes láncszemét. A torták készítője és szállítója az Almondy svéd vállalat, amely a többi között a svéd belső piacra és az IKEA külföldi áruházaiba is visz belőle. A termékkel kapcsolatban eddig nem volt panasz.
 
A magyarországi IKEA arról tájékoztatott, hogy nem került Magyarországra a coliform baktériumot tartalmazó mandulás csokoládétorta szállítmányból. A társaság közleményében úgy fogalmazott: "az érintett termékeknek semmilyen egészségkárosító hatásuk nincs, azonban minőségi és egészségügyi okokból minden más baktériumra kiterjedő vizsgálatot végeztek. A tesztek során semmilyen egészségre káros kórokozót nem találtak".

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez