Keresés a tartalomban:
Elektronika

Tűzveszélyes Bosch mosogatógépek

2013. mrácius 19., MTI
Címkék: Bosch mosogatógép tűzveszély lakástűz
A utóbbi bő évtizedben 270 Bosch mosogatógép gyulladt ki, 14 esetben súlyos tüzet okozva. Összesen 632 ezer mosogatógépet vásároltak a veszélyes típusból 1999 és 2005 között Nagy-Britanniában.
A német cég legnagyobb igyekezete ellenére is csak az érintettek negyedét tudta figyelmeztetni a veszélyre, pedig 850 ezer levelet küldött szét, 140 ezer vevőt hívott fel telefonon és a médiában hirdetések révén is megpróbálta tudatni az érintettekkel a gondot.
 
A cég szóvivője közölte, hogy támogatnak minden olyan lépést, amely a gépek nyilvántartásának javítását szolgálja, hogy könnyebb legyen fellelni őket.
 
A vállalat elismerte, hogy a tűzesetek túlságosan gyakoriak, de a veszélyt nem tartja igazán aggasztónak. Azzal érvel, hogy elenyésző a gyulladásveszélyes gépek hányada, csupán az FD 7901 és FD 8504 gyártási számú masinák okozhatnak tüzet. A hiba a gépek vezérlőegységében van, a cég szakembere egy óra alatt ki tudja javítani. A vállalat nem tartja szükségesnek azt tanácsolni az érintetteknek, hogy ne használják felügyelet nélkül mosogatógépeiket - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez