Keresés a tartalomban:
Pénzügyek

Inflációs adatok

2012. március 13., MTI
Címkék: infláció KSH élelmiszerárak energia hatósági áremelés fogyasztói árak
A fogyasztói árak februárban 5,9 százalékkal voltak magasabbak mint egy évvel korábban, egy hónap alatt az árak 0,8 százalékkal emelkedtek a háztartási energia- és az élelmiszer árak jelentős megugrása nyomán - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első két hónap átlagában az infláció 5,7 százalék volt.Az elemzők februárra Budapesten 5,5, Londonban 5,4-5,8 százalékos 12 havi fogyasztói áremelkedést vártak.Legutóbb 2010 márciusában mért 5,9 százalékos 12 havi inflációt a KSH. Egy hónap alatt, januárhoz viszonyítva az élelmiszerárak 1,7 százalékkal, a háztartási energia 2,7 százalékkal drágult - mondta Minary Borbála, a KSH főosztályvezetője az adatokról. Hozzátette: a januári hatósági energia áremelés és a megemelt, 27 százalékos áfa-kulcs a februári számlákban jelent meg.

Januárban 5,5 százalékos 12 havi inflációt mért a KSH, decemberhez képest egy hónap alatt 2,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Tavaly februárban a 12 havi infláció 4,1 százalék volt.A maginfláció 2012 februárban egy hónap alatt 0,6 százalékkal emelkedett, 12 havi összehasonlításban 5,4 százalékkal nőtt.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított februári 12 havi infláció 6,0 százalék, az egy havi 1,1 százalék volt.Az egyhavi 0,8 százalékos inflációs adaton belül az élelmiszerek 1,7 százalékos drágulása több összetevőből áll: az idényáras élelmiszereknél 5,9 százalékos áremelkedést regisztrált a KSH, emellett a tojás ára 3,9, a tej 2,4, a kávé 1,8, a csokoládé és a kakaó ára 1,7 százalékkal nőtt.

A háztartási energia ára egy hónap alatt 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a vezetékes gáz 4,1, az elektromos energia 2,7 százalékkal. Miközben az átlagosnál kisebb mértékben, 0,3 százalékkal emelkedtek a szolgáltatások árai, addig a csatornadíj 4,7, a vízdíj 4,2 százalékkal emelkedett. A múlt év februárjához viszonyítva az élelmiszerek árai 6,0 százalékkal emelkedtek. Néhány termék ára jelentősen nőtt: a sertészsiradék 30,2, a margarin 26,1, a tojás 23,1, a cukor 19,0 a csokoládé, kakaó 17,7, a kávé 17,0 százalékkal. Az idényáras élelmiszereknél árcsökkenés következett be (13,8 százalék), csökkent a liszt (5,4 százalék) és az étolaj (3,0) ára.  Az egyéb cikkeknél 8,7 százalékos 12 havi áremelkedést mért a KSH, ezen belül a járműüzemanyagoknál 17,6 százalékkal nőttek az árak.
Ugyancsak átlag felett, 8,1 százalékkal nőtt a háztartási energia ára, ezen belül a távfűtésé 11,2, palackos gázé 10,4 százalékkal.
A ruházkodási cikkek átlagosan 4,8, a szolgáltatások 4,5 százalékkal drágultak, az utóbbin belül a csatornadíj 5,7, a szemétszállítás 7,5 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkek ára 1,3 százalékkal csökkent 12 hónap alatt.



Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez