Keresés a tartalomban:
Jog

Módosul a fogyasztóvédelmi törvény

2012. március 22., MTI
Címkék: fogyasztóvédelem fogyasztóvédelmi törvény békéltető testület tanácsadó tevékenység fogyasztó Nemzetgazdasági Minisztérium panaszos
Az Országgyűlés jóváhagyására vár a fogyasztói törvény módosítása, amelynek tervezetét a kormány szerdai ülésén elfogadta, és amelynek révén a jövőben - többek között - gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az NGM közleménye rögzíti: az Országgyűlés elé kerülő javaslat bővíti a fogyasztó fogalmát, elfogadása esetén a törvényben biztosított védelem a jövőben kiterjed például a tisztán fogyasztói minőségben eljáró kisvállalkozásokra is.
 
A gyakorlati tapasztalatok alapján a tervezetben számos a legutóbbi átfogó módosítás során bevezetett szabály kerül kiigazításra, például a panaszkezelés és ügyfélszolgálati szabályok, a békéltető testületi eljárás, a közérdekű keresetindítás, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása terén.
 
A törvényjavaslat értelmében változnak a panaszkezelésre vonatkozó szabályok, így például a módosítás rögzíti, hogy a vállalkozás a megadott határidőig érdemben köteles válaszolni a fogyasztói panaszra. A vállalkozások ezért a jövőben nem élhetnének azzal a gyakran alkalmazott megoldással, hogy a panaszost érdemi válasz helyett csupán a további intézkedés megtételének szükségességéről tájékoztatják.
 
A tervezet tartalmazza a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek tanácsadó tevékenységét. A békéltető testület - jelenlegi tevékenysége, a fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése mellett - a javasolt módosítás alapján a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot adna a fogyasztót megillető jogokról és kötelezettségekről.
 
A fogyasztók elvárják a jogsértő vállalkozásokkal szembeni határozott hatósági fellépést, ugyanakkor az egyedi sérelmeik orvoslását is. Emellett igényük van arra, hogy minél egyszerűbben hozzáférjenek azokhoz az alapvető információkhoz, amelyek fogyasztói döntéseik meghozatalához, esetleges problémáik, jogvitáik rendezéséhez szükségesek. A törvényjavaslat elfogadása esetén a jövőben gyorsabbá válik a fogyasztók panaszainak kezelése, és - például a közérdekű keresetek újraszabályozása révén - hatékonyabb fellépésre nyílik lehetősége a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezeteknek is.
 
A törvényjavaslat jól tükrözi a hazai fogyasztóvédelmi politikában bekövetkezett szemléletváltozást, amelynek egyik fő célkitűzése az, hogy a fogyasztót magabiztossá kell tenni, annak érdekében, hogy saját ügyeit kellő felelősségtudattal tudja kezelni. A kormány a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása érdekében kiemelten fontosnak tartja a fogyasztók minél jobb tájékozódásának és az információkhoz való hozzáférésének a biztosítását. Szintén kiemelt célkitűzés a speciálisan védendő fogyasztók (gyermekek, fiatalkorúak, idősek, fogyatékossággal élők) érdekeinek fokozott védelme.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez