Keresés a tartalomban:
Autó

Dobogós helyen Kecskeméti Főiskola csapata

Címkék: Shell Eco marathon Kecskeméti Főiskola
Magyar diákok építették Európa második legenergiahatékonyabb benzines járművét. Mind az öt induló hazai csapat kiemelkedően szerepelt Európa legnagyobb üzemanyag-hatékonysági versenyén.
A magyar rekorder Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának az idei versenyen sikerült megőriznie az előkelő második helyét, hiszen egyetlen liter benzinnel 2366,85 kilométert tettek meg a prototípus kategóriában. "Az idei versenyen sok nehézséggel kellett megküzdenünk, főleg az időjárás miatt. Sajnos több alkalommal is ütköztünk a rotterdami versenypályán, és ez nagyban befolyásolta az idei eredményünket. Nagyon örülünk, hogy mindezek ellenére megőriztük második helyünket és idén is két ezer kilométer feletti eredménnyel zártuk a rotterdami Shell Eco-marathont, amely csupán két csapatnak sikerült idén."- nyilatkozta Kutasi Zoltán, a csapat vezetője.
 
A győri Széchenyi István Egyetem csapata az idei versenyen kategóriát váltott és teljesen új, városi koncepció típusú elektromos autóval remekelt. 133,54 kilométert tettek meg egyetlen kWh energiával, így a nyolcadik helyen zárták a versenyt.
 
Az induló magyar csapatok közül egyetlen középiskolaként a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai is nagyon jó eredményt értek el az idei megmérettetésen, 183,39 kilométeres eredményükkel a huszonkettedik helyen végeztek.
 
A Pécsi Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem diákjai szintén sikerrel vették az idei kihívásokat prototípus járműveikkel. Előbbi 123,3 km/kWh eredménnyel a tizenegyedik helyen zárta a versenyt, az utóbbiak pedig 565,45 kilométert tettek meg egyetlen liter üzemanyaggal a benzines kategóriában.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez