Keresés a tartalomban:
Jog

Összefogás a fogyasztók megtévesztése ellen

2013. május 8., NFH
Címkék: NFH NKH autóvezetés megtévesztő hirdetések fogyasztó fogyasztói jogok
A közúti járművezetők képzésével kapcsolatos inkorrekt, megtévesztő hirdetések ellen lép fel közösen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Az együttműködési megállapodás célja a fogyasztói jogok hatékony védelmének biztosítása az autósiskolák által nyújtott szolgáltatások vonatkozásában, különös tekintettel a fogyasztók tájékoztatására, a vállalkozások kereskedelmi gyakorlatára, reklám tevékenységére.
Az együttműködés keretében az NFH a szakmai irányítása alatt működő fogyasztóvédelmi felügyelőségeinek az NKH vagy a megyei (fővárosi) kormányhivatalok közlekedési felügyelőségei által megküldött, a fogyasztókra nézve problematikusnak tartott médiatartalmakat, gazdasági reklámokat, illetve a fogyasztóvédelem területét érintő panaszokat megvizsgálják, szükség esetén hatósági eljárást folytatnak le.
 
Az együttműködési megállapodás lehetőséget teremt arra is, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek a közlekedési hatóság munkatársaival közös helyszíni hatósági ellenőrzést folytathassanak le.
 
A hatóságok vállalják, hogy együttműködnek a területet érintő jogszabály-módosító javaslatok benyújtása során. A megelőzést szem előtt tartva közös kiadványokkal és egyéb tájékoztató tevékenységgel kívánják felhívni a fogyasztók figyelmét arra, hogy a félreértések és a visszaélések hogyan kerülhetők el a szolgáltatás igénybevételekor.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez