Keresés a tartalomban:
Kitekintő

A magyarok többsége itthon nyaral

2013. június 25., Kosár-összeállítás/SZ.Z.A.
Címkék: üdülés nyaralás SZÉP kártya főszezon utazás turizmus
A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, jelentős a hosszú hétvégék szerepe is. Honfitársaink többsége belföldi pihenést tervez. A célpontok közül továbbra is a Balaton a kedvenc, a második helyen Észak-Magyarország áll. Cél, hogy a vízpartokat az év bármely szakában felkeressék a pihenni vágyók. A belföldi utazás ösztönzésében a turisztikai kampányok mellett fontos szerepe van a SZÉP kártyának is, amelynek bővült a felhasználási köre.
Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese jelezte: A nemzeti turisztikai marketingszervezet 2005 óta minden főszezon elején vizsgálja a magyar lakosság május–szeptemberi időszakra vonatkozó utazási terveit, és ezen belül a főutazásokra vonatkozó elképzeléseket. A főszezoni utazási tervek mellett az idei hosszú hétvégékkel kapcsolatos utazási terveket is vizsgálta a kutatás. Ennek legfontosabb megállapításait, valamint a SZÉP-kártya kibővült felhasználási lehetőségeit ismertették.

A felmérés legfontosabb megállapításai:


 
Nem mellékesen, júliustól még hatékonyabban használható fel a SZÉP kártya! A felmérés szerint a kártya eddigi bevezetése sikeres volt: a megkérdezettek 84,3 százaléka hallott már a béren kívüli juttatás e formájáról, a tavaly mértnél 12,9 százalékponttal többen.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez