Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Biztosítás a háztartási gépekre is?

2013. június 12., biztositasiszemle.hu/SV
Címkék: garancia biztosítás Genertel háztartási gépek jótállás fogyasztó
Elsötétülő LCD tévé, hirtelen meghibásodó hároméves mosógép, túlforrósodás miatt kidobott, egyébként még újszerű porszívó – a hétköznapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyártók az elektromos háztartási eszközöket nem az örökkévalóságnak tervezik. A Genertel által megkérdezett ügyfelek 46 százalékának volt már hasonló tapasztalata, elsősorban mosógéppel és televízióval.

A röviddel a garancia lejárta után meghibásodott készülékek 17 százalékát a tulajdonosok nem javíttatták meg, elsősorban arra hivatkozva, hogy nem érte volna meg a befektetett összeg és utánajárás. Kétharmaduk ugyanakkor élt a javíttatás lehetőségével, 39 százalék a javításért legalább ötezer forintot fizetett ki. Mindez nem kevés összeg, főként, ha figyelembe vesszük, hogy 43 százaléknyian további kiszállási díjat is fizettek a szerelőnek.

A probléma súlyát jelzi az is, hogy ennek a kockázatnak a fedezetére egyre több biztosító kínál lakásszerviz biztosítási csomagjában kiterjesztett garanciát.
 
Szerelők és fogyasztóvédő oldalak tanúsága szerint szinte minden műszaki eszköz tartalmaz egy olyan alkatrészt vagy beállítást, amely jelentősen lerövidítheti az adott berendezés élettartamát. A túl korán, de már a garanciális idő lejártát követően jelentkező meghibásodást okozhatja például egy túlmelegedő, rossz helyen elhelyezett kondenzátor, egy silány anyagból készült kapcsoló – a lehetőségek palettája szinte végtelen. Az eredmény sokszor az, hogy a drága vagy néhány év múlva már elérhetetlen pótalkatrész miatt a tulajdonos kénytelen lesz új terméket vásárolni.
 
Az ily módon megkárosított fogyasztó a következő vásárlás során is ugyanolyan kiszolgáltatott marad: szakemberek szerint a legnagyobb márkák termékeinek megvásárlása sem feltétlenül jelent garanciát a tartósságra. A megoldás a háztartási eszköz hétéves koráig kiterjesztett garanciabiztosítás lehet, amelyet a biztosítók általában komplexebb lakásbiztosítások részeként, de sokszor önálló lakásszerviz csomagokban is kínálnak.



A kiterjesztett garancia iránti piaci igényt jól mutatja, hogy a Genertel által megkérdezett háztartások 46 százalékában már előfordult, hogy valamelyik elektromos készülék a garancia lejárta után röviddel hibásodott meg. Az ilyen tapasztalatokkal rendelkezők leggyakrabban, 37 százalékban a mosógépet jelölték meg, 27 százalékban a tévé, 16 százalékban a hűtőgép bírta túl rövid ideig, de elgondolkodtató, hogy a ritkább, csupán minden harmadik háztartásban előforduló mosogatógépet is 14 százalékban említették.



„A számok egyértelműen azt jelzik, hogy egy havi néhány száz forintba kerülő, háztartási eszközök széles körére kiterjedő, az eszközök hét éves koráig is kiterjedő garancia a legtöbb háztartás számára ésszerű biztosítási lehetőség – mutat rá Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. – Ezt mutatja, hogy egyre több biztosító termékpalettájának válik részévé a kiterjesztett garancia. A feltételek között azonban lényeges eltérések lehetnek, ezért kötés előtt főként a fedezetbe bevont eszközök körére, a maximális élettartamra, illetve a térítési maximumra vonatkozó feltételeket célszerű áttekinteni.”

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez