Keresés a tartalomban:
Életmód

Ellenőrzés a strandokon

2012. június 25., MTI
Címkék: strand fürdő medence pezsőgürdő szabálytalanság
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) elkészítette szezon eleji összesítését a medencés fürdőhelyekről; a május végéig beérkezett adatok szerint a strandok döntő többsége szabályosan működött. A strandok 11 százalékánál azonban több kifogásolni valót is találtak a felügyelők.
Visszatérő probléma volt azonban, hogy a dohányzóhelyeket nem megfelelően jelölték ki, de kémiai biztonsági és vegyszertárolási hiányosságokra, valamint az üzemnaplóval kapcsolatos szabálytalanságokra is fény derült.
 
Továbbá komoly hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök a pezsgőmedencék üzemeltetésével kapcsolatosan. Előfordul, hogy hétvégéken a medencék kapacitását lényegesen túllépik - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: arra is akadt példa, hogy súlyos szabálysértés miatt fürdőt kellett bezáratni.
 
A hatósági ellenőrzésekről minden esetben jegyzőkönyvet készítenek, amelyben az esetleges kifogásokat is rögzítik. Ezen felül az üzemeltetőt felszólítják a hiányosságok pótlására, melyet - az ÁNTSZ tapasztalatai szerint - a határidőre általában meg is tesznek. Ugyanakkor amennyiben szükséges, a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek, illetve a kistérségi intézetek utóellenőrzést végeznek - tették hozzá.
 
Az OTH összesítése alapján a korábbi évekhez képest tíz százalékkal kevesebb, összesen 548 medencés közfürdő üzemel ebben az évben, ebből 321 fürdő csak szezonális jelleggel működik. A fürdők felét már az idény előtt ellenőrizték, a június második felében nyitó egységek esetében pedig jelenleg is zajlanak a vizsgálatok.
 
Bár a fürdők száma kevesebb, az előző évekhez képest több helyen terveznek éjszakai fürdőzést. Ezeknél az egységeknél a hatóságok azt is vizsgálják, hogy megoldott-e a medencék megvilágítása, illetve külön figyelnek a folyamatos uszodamesteri felügyeletre. Az eddigi ellenőrzések tapasztalatai alapján a szabadtéri medencéknél a szezon előtti javítási, karbantartási munkákat - mint például a gépészeti berendezések felülvizsgálata, szükséges festési, mázolási munkák - általában elvégezték. Az úszómesteri felügyelet a legtöbb fürdőben folyamatosan biztosított, az elsősegélynyújtó helyek állapota, felszereltsége megfelelő - írta az ÁNTSZ.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez