Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Jobban olvasható árak a tojásokon

Drágább a kicsi, mint a nagy

2014. január 22., Baromfi Terméktanács/SV
Címkék: tojás kilogrammonkénti ár XL méretű tojások Baromfi Terméktanács
A nemzetgazdasági miniszter most megjelent rendeletében rögzíti, hogy az étkezési tojások kilogrammonkénti kiskereskedelmi egységárát úgy kell feltüntetni, hogy az közel azonos méretű legyen a darabonkénti árral. A rendelet a kihirdetést követő kilencvenedik napon lép hatályba. A kilogrammonkénti ár feltüntetése azt a célt szolgálja, hogy az étkezési tojások áráról és értékéről a fogyasztók reálisabb képet kaphassanak.
A változtatás segítséget nyújt abban, hogy a rosszabbul látó fogyasztók is jó vásárlási döntéseket hozzanak, és erősítheti a legális hazai tojástermelő vállalkozások piaci pozícióit az importtal szemben.
 
A Baromfi Termék Tanács (BTT) még tavaly az illetékes tárcákhoz fordult a kiskereskedelmi láncok kifogásolható és hibás árfeltüntetési gyakorlata miatt.
 
A hazai szabályozás eddig is előírta, hogy az étkezési tojások kiskereskedelmi forgalmazásakor a forint/darab ár mellett fel kell tüntetni a tojások kilogrammjára számított legmagasabb egységárát is. A szabályozás annak lehetőségét teremtette meg, hogy a fogyasztók teljesebb körű tájékoztatást kapjanak arról, mely termékek vásárlásával járnak jobban.
 
A piaci helyzetet jól példázza, hogy az XL (nagyméretű) tojások súlya minimum 72 gramm, így tíz darab tojás súlya e kategóriában legalább720 grammnak felel meg. Ugyanezzel a tömeggel a legkisebb méretkategóriából (S) származó, 43 gramm tömegűnek feltételezett tojás 17 (16,8) darabja egyenértékű. Ebből az következik, hogy a legnagyobb méretkategóriájú (XL-es) tojás - garantált minimális tömeg mellett - 13,8 darab esetében tesz ki egy kilogrammot, míg a legkisebb (S) kategória esetében (ahol nincs garantált minimális tömeg, így 43 grammos átlagtömeget feltételezve) egy kilónak 23,25 darab tojás felel meg.
 
A gyakorlati tapasztalat viszont azt mutatta, hogy a kiskereskedelemben a kilogrammra számított legmagasabb egységárat sok esetben nem tüntették fel, vagy rendkívül apró betűmérettel írták ki. Így a gyengén vagy rosszul látó emberek a kilós árat nem tudták elolvasni, ezzel pedig jelentősen csökkent az esélyük arra, hogy a tojásvásárláskor jó döntést hozzanak.
 
A hibás kommunikáció azzal az eredménnyel járt, hogy a vevők nagy része a kisméretű és alacsonyabb darabonkénti áru (S) tojást vette meg, holott megfelelő és jól látható információk birtokában könnyen kiszámíthatták volna, hogy az olcsónak hitt, S-es tojás kilogrammra vetítve ténylegesen többe kerül, mint a darabonként drágább nagyobb méretű tojás. Ráadásul az S-es tojások jelentős része importból származik, míg az ennél nagyobb méretű tojásokat főként a hazai termelők állítják elő. Így az árak kifogásolható feltüntetése nem csak a vásárlókat hozta hátrányos helyzetbe, hanem a hazai tojástermelő vállalkozásokat is.
 
A BTT szerint a hibás kommunikációval az áruházláncok megsértették a fogyasztóvédelmi, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényeket is, amelyek egyértelmű fogyasztói tájékoztatást írnak elő. Ezért a terméktanács még tavaly az illetékes minisztériumokhoz és hatóságokhoz fordult az árfeltüntetési problémák rendezése érdekében

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez