Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Influenza: harc védőoltással és bloggal

2014. január 30., Sz.Z.A.
Címkék: influenza vírus kampány antibiotikum oltás vasútállomás MÁV
Népegészségügyi kampány indult, amely az influenzafertőzés és járvány megelőzéséhez szükséges lépésekre hívja fel a figyelmet, számos szervezet, vállalat összefogásával. A MÁV Csoport idén is csatlakozott az akcióhoz, mely a Budapest-Keleti pályaudvaron vette kezdetét.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakmai támogatásával, a MÁV Csoport, a Volánbusz és a Budapest Airport részvételével elindult az influenza-megelőzési kampány. Az influenzafertőzés megelőzésével kapcsolatos információk a kampány weboldalán (www.influenza.blog.hu) találhatók meg, a MÁV ehhez kapcsolódó plakátok budapesti és elővárosi vasútállomásokra kihelyezésével is segíti a figyelemfelhívást.
 
Mivel a fertőzés gyorsabban terjed zárt közösségekben és olyan helyeken, ahol sok ember tartózkodik egy légtérben, fontos az oktatási intézményekben, munkahelyeken, valamint a közösségi közlekedésben dolgozók és az utasok figyelmének felhívása a megbetegedés megelőzésének módjaira. A fertőzés ugyanis nagy eséllyel kivédhető védőoltással, helyes kézmosással illetve fertőtlenítéssel – a kampány ezekre az egyszerű lépésekre hívja fel a figyelmet. Emellett az idei kampány az influenza és a nátha közötti különbségek bemutatására valamint a felesleges antibiotikum fogyasztás mellőzésére is kitér.
 
Nem véletlen, hogy a vasúttársaság aktív részt vállal a tájékoztatásban, elvégre naponta közel 400 ezer utas utazik a belföldi és nemzetközi vonatokon, s 2700 jegyvizsgáló és több mint 1500 pénztáros munkatársuk találkozik nap mint nap közvetlenül az utazóközönséggel. Amúgy a MÁV-nál a pandémia elleni védekezési szabályzat is kéznél van. Ez ugye egy esetleges vírusvariáns által okozott megbetegedések esetére – a WHO ajánlásának megfelelően – tartalmazza a szükséges teendőket. A vonatok és vasútállomások takarítására is nagy erőket fordítanak, idén például a megszokotton túl 337 állomáson közfoglalkoztatottak is segítik az utasforgalmi területek tisztán tartását.
 
A népegészségügyi kampány nyitott, a szervezők március végéig várják azokat a szervezeteket, vállalatokat, közösségeket, akik saját külső vagy belső kommunikációs felületeik felhasználásával támogatni szeretnék az influenza ellenes együttműködést.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez