Keresés a tartalomban:
Jog

Fogyasztóvédelmi referensek február 1-től

2014. január 17., Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Címkék: fogyasztó fogyasztóvédelem fogyasztóvédelmi referens NFH fogyasztóvédelmi törvény
A fogyasztóvédelmi törvény 2014. február 1-jétől meghatározott vállalkozások részére előírja, hogy fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztassanak. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, melyek iránymutatást nyújtanak a referensre vonatkozó előírások, szabályok betartásához.

1. Mi a célja a fogyasztóvédelmi referensi intézmény bevezetésének?

A fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatásának kötelezettsége erősíti mind a fogyasztói, mind a vállalkozási oldal körültekintő fogyasztói szemléletének fejlődését. A pozíció létrehozása ezen vállalkozások fogyasztóvédelmi szemléletének megalapozását, a fogyasztóvédelmi szabályok ismeretének elmélyítését, ezáltal a jogkövető magatartás erősítését, könnyedebbé válását célozza.
 
A hatékony és eredményes feladatellátáshoz szükséges, hogy az akár több százezer fogyasztóval kapcsolatban álló, országos hálózattal rendelkező vállalkozásoknál ezen feladatot megfelelő számú és megfelelő képzettséggel rendelkező személy lássa el.

2. Mely törvény és mikortól rendelkezik a fogyasztóvédelmi referensről?

A fogyasztóvédelmi referensre vonatkozó előírás a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) 17/D. §, 54. §-ában és 1. sz. mellékletében található, a jogszabály ezen rendelkezései 2014. február 1-től lépnek hatályba. (http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.254231)

3. Mely vállalkozásoknak kell fogyasztóvédelmi referenst foglalkoztatniuk?

Fogyasztóvédelmi referenst azon vállalkozásnak kell foglalkoztatnia, amely

4. Mi a feladata a fogyasztóvédelmi referensnek?

A fogyasztóvédelmi referens feladata a vállalkozás fogyasztókat érintő tevékenységének figyelemmel kísérése, a vállalkozás alkalmazottai részére fogyasztóvédelmi tárgyú oktatás, képzés szervezése. A fogyasztóvédelmi referens kapcsolatot tart a fogyasztóvédelmi hatósággal, békéltető testületekkel, valamint egyéb, fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátó állami szervekkel.

5. Ki lehet fogyasztóvédelmi referens?

Fogyasztóvédelmi referens az a magyar állampolgár vagy az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgára lehet, aki államilag elismert fogyasztóvédelmi szakképesítést vagy szakképzettséget szerzett, vagy aki részére iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzést követően képesítési bizonyítvány kiadására került sor.
 
Lényeges előírás, hogy kizárólag megfelelő képesítés birtokában lehet valaki referens, ugyanakkor az előírt képzettség nélkül fogyasztóvédelmi referens legkésőbb 2014. július 31-éig foglalkoztatható.

6. Hány fogyasztóvédelmi referenst kell foglalkoztatnia egy vállalkozásnak?

A fent meghatározott vállalkozás legalább egy fogyasztóvédelmi referenst köteles foglalkoztatni minden olyan megyében, ahol székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén kiskereskedelmi tevékenységet folytat, továbbá közszolgáltatási tevékenységet folytató, valamint törvény alapján ügyfélszolgálat működtetésére kötelezett vállalkozás esetén ügyfélszolgálattal rendelkezik. A fogyasztóvédelmi referenst azon legnagyobb népességszámú településen kell foglalkoztatni, ahol a vállalkozás az előbb említett székhellyel, telephellyel, fiókteleppel vagy ügyfélszolgálattal rendelkezik.
 
A jogalkotó céljára figyelemmel ez azt jelenti, hogy ha például a vállalkozás 4 megyében folytat kiskereskedelmi tevékenységet, akkor 4 fogyasztóvédelmi referenst kell foglalkoztatnia. Egy személy tehát több megye vonatkozásában nem láthatja el a fogyasztóvédelmi referens feladatait.

7. Milyen jellegű jogviszonyban és milyen munkaidőben kell foglalkoztatni a fogyasztóvédelmi referenst?

A fogyasztóvédelmi referensi tevékenység a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonyban vagy megbízási szerződés keretében is ellátható.
 
Az, hogy a fogyasztóvédelmi referens milyen munkaidőben (teljes vagy részmunkaidőben) kell, hogy feladatát ellássa, jogilag nem szabályozott kérdés. Mivel azonban az ellátandó feladatok körét a jogszabály pontosan meghatározza, a munkaidőt annak megfelelően kell meghatározni, hogy az adott vállalkozásnál a feladatok ellátása konkrétan mennyi időt vesz igénybe.

8. Hol szerezhető meg a fogyasztóvédelmi referenssé váláshoz szükséges szakképesítés?

Az államilag elismert fogyasztóvédelmi szakképesítést nyújt – többek között – az Eszterházy Károly Főiskola, a Pécsi Tudományegyetem és Budapesti Gazdasági Főiskola. Az adott szakirányú továbbképzések pontos elnevezéseiről és elvégzésüknek részletes feltételeiről az intézményeknél közvetlenül szükséges érdeklődni.
 
A hatósági jellegű képzést szervező vállalkozásokról az NFH országos nyilvántartást fog vezetni, amely a hatóság honlapján (www.nfh.hu) lesz elérhető, attól az időponttól kezdve, hogy a nyilvántartásba az első vállalkozás felvételre kerül.

9. Melyek a hatósági jellegű képzésre való jelentkezés feltételei?

A képzésre az vehető fel, aki legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, valamint a képzés megkezdéséhez szükséges feltételeket teljesítette. A képzés megkezdéséhez szükséges, hogy a jelentkező

10. Ki szervezhet a referensek számára megfelelő szakképesítést nyújtó képzést?

Képzést olyan jogi személy, jogi személyiség nélkül gazdasági társaság, egyéni cég, egyéni vállalkozó vagy költségvetési szerv szervezhet (a továbbiakban: szervező), amely a képzés céljának megfelelő oktatási anyaggal, valamint tanulmányi és vizsgaszabályzattal rendelkezik. A képzésre vonatkozó tevékenységet be kell jelenteni a fogyasztóvédelmi hatóság felé.

11. Melyek a fogyasztóvédelmi hatóság feladatai a fogyasztóvédelmi referens intézményével kapcsolatban?

A fogyasztóvédelmi hatóság:

12. Hogyan ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság a fogyasztóvédelmi referensre vonatkozóan az Fgytv.-ben foglaltakat?

Az Fgytv. rendelkezéseinek betartását – akár hivatalból, akár kérelemre – az első fokú hatóságként eljáró területi (megyei vagy fővárosi) kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei ellenőrzik, és eljárnak azok megsértése esetén. A jogsértés esetén alkalmazható jogkövetkezményeket az Fgytv. 47. §-a tartalmazza.

13. Ki lehet a fogyasztóvédelmi referens képzésen oktató, valamint vizsgáztató?

A képzésen oktató, illetve vizsgáztató az lehet, aki

14. Hol találhatóak a hatósági jellegű képzés szakmai követelményei?

Az Fgytv. 1. sz. melléklete tartalmazza a képzés tárgyköreit, a képzési időre, valamint a vizsgáztatásra vonatkozó információkat.
 
  Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} A vonatkozó jogszabály: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.254231

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez