Keresés a tartalomban:
Jog

Sok volt a panasz az ünnepek alatt

2014. január 8., elelmiszer.hu/SV
Címkék: minőség termékjelölés fogyasztó fogyasztóvédelem termék
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hétvégi telefonos ügyfélszolgálatára is közel 50 hívás érkezett a két ünnep között tartós fogyasztási cikkek vonatkozásában. Az élelmiszerekkel kapcsolatban főképp a termék csomagolásán feltüntetett jelölésekkel és a minőséggel kapcsolatban voltak problémák.

Decemberben körülbelül 230 db tartós használatra rendelt termékre vonatkozó, illetve 43 db élelmiszerrel kapcsolatos írásbeli, telefonos, továbbá személyes fogyasztói panasz érkezett be országos szinten az egyes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez.
Főleg a telefonos, illetve a személyes megkeresések kapcsán volt jellemző, hogy a hatóság munkatársa által adott részletes tájékoztatás elegendő volt az egyes fogyasztói problémák feloldásához, így hatósági eljárás lefolytatása nem volt indokolt. Szintén gyakori volt továbbá, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek hatáskör hiányában a megfelelő szervhez irányították az egyes fogyasztókat problémájuk kapcsán.

Élelmiszerek

Az élelmiszerekkel kapcsolatos panaszok főleg a termékmegjelöléssel kapcsolatban merültek fel, így több jelzés is érkezett azzal összefüggésben, hogy a termék csomagolásán feltüntetett összetevőkhöz képest a termék ténylegesen mást tartalmaz. Ezen túlmenően több fogyasztó kifogásolta az egyes élelmiszerekkel kapcsolatban felmerülő minőségi problémákat (pl.: sajt állaga, szódavíz szénsav-tartalma, mákos bejgli máktartalma).

Az élelmiszertermékekkel kapcsolatos élelmiszer-biztonsági problémák vizsgálata a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és területi szerveinek feladata, míg az élelmiszereken található megtévesztő jelölések vonatkozásában a fogyasztóvédelmi hatóság illetékes.


A tartós fogyasztási cikkekkel kapcsolatos panaszok gyakori tárgyai voltak a táblagépekkel és mobiltelefonokkal összefüggésben felmerülő meghibásodások. A fogyasztói megkeresések elsősorban arra irányultak, hogy a minőségi kifogás megtételekor nem került sor jegyzőkönyv felvételére, illetőleg többen is a garanciális javítás elhúzódását kifogásolták. Sok esetben jelezték továbbá a fogyasztók, hogy nem tudták felvenni a kapcsolatot az egyes szervizekkel.

Tartós fogyasztási cikkek

A minőségi hibákkal kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a fogyasztó kifogásáról a kereskedő jegyzőkönyvet köteles felvenni. Tartós fogyasztási cikkek vásárlásakor az eladó a termékkel együtt köteles a fogyasztó részére jótállási jegyet átadni, amelynek tartalmi elemeit jogszabály határozza meg. Mivel a fogyasztó elsősorban (de nem kizárólag) a jótállási jeggyel érvényesítheti garanciális igényét, így a vásárlás során fokozott körültekintéssel járjunk el, és ellenőrizzük, hogy a jótállási jegy átadásra került-e. Amennyiben az eladó a jegyzőkönyv felvételével vagy a jótállási jegy átadásával kapcsolatos kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordulhat.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez