Keresés a tartalomban:
Jog

Mi mindent kell tudni a gyermekjogokról?

2012. február 1.
Címkék: Minimax UNICEF gyerekjog diák dr. Bábel Tamás jogsérelem
Februárban indul az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi programja a Minimax híradójában a kicsik alapvető jogairól. A mesecsatornán a legérthetőbb nyelven szólítják meg a gyerekeket és a szülőket.
A Minimax nézői négy részben, négy téma köré gyűjtve ismerhetik meg az alapvető gyerekjogokat. Először a véleménynyilvánításhoz -, majd az egészséghez való jog, a gyerekek megkülönböztetés-mentes kezelése, és a világ gyermekeinek helyzete (például gyerekmunka) kerül terítékre. A nemzetközi és hazai helyzetről, illetve az UNICEF munkájáról olyan szakemberek mesélnek majd, mint Dr. Bábel Tamás, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója és Romet-Balla Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottság Kommunikációs igazgatója.
 
Az UNICEF 1946-ban alakult a gyermekek védelmében, és egyik elsődleges céljának tekinti, hogy a jövő generációjának képviselőit is emberszámba vegyék, meghallgassák a felnőttek. A Minimax erre lehetőséget ad, a műsor készítői a Földessy Margit színiiskola diákjait is megkérték, hogy meséljenek élettapasztalataikról, véleményükről. A sorozat február 8-án debütál a Minimax híradójában, és négy epizódon keresztül, négy hónapon át tanulhatunk a gyermekekről, a gyermekektől.
 
Dr. Bábel Tamás, az UNICEF Magyar Bizottság igazgatója üdvözli, hogy a Minimaxon elindult a kampány. Elmondta: "Az UNICEF azért küzd, hogy emberszámba vegyék a gyerekeket és megkaphassák a korukból kifolyó védelmet a világon mindenhol. Emiatt (is) fontos lenne a gyerekek jogtudatosítása, hiszen azzal, aki nem ismeri a jogait, bármit meg lehet tenni. Azon a lehetetlen helyzeten, hogy három magyar gyerek közül kettő azt sem tudja, hogy léteznek jogai, hat gyerekből pedig mindössze egy az, aki tudja, hogy hova fordulhat, amennyiben valamilyen jogsérelem éri, változtatni kell. A Minimax ezzel a sorozattal nagyon sokat tesz az ügy érdekében és ez mindenképpen példaértékű."

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez