Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Utazás előtt tájékozódjunk

Címkék: utazás nem javasolt külügyminisztérium
Utazás előtt érdemes informálódni, s megnézni, hogy a célország nem szerepel-e az utazásra nem javasolt országok listáján, ami a Külügyminisztérium honlapján olvasható – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az egyiptomi események miatt az afrikai országot a Külügyminisztérium az „az utazásra nem javasolt, valamint fokozott biztonsági kockázatokat rejtő utazási célországok és térségek” kategóriájába sorolta át. Az ilyen területekre történő utazás közvetlen veszélyt jelenthet az oda  utazóra.

A szövetség felhívja a figyelmet, hogy az állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásaikra, legyenek elővigyázatosak az utazás idején, illetve lehetőség szerint, a körülmények javulásáig halasszák utazásukat későbbre. Ezt járványveszély, háborús, illetve polgárháborús fenyegetettség, terrorista támadások veszélye, bizonytalan belpolitikai helyzet vagy más  rendkívüli körülmény indokolhatja.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) azt javasolja, hogy a kiutazás előtt mindenki alaposan tanulmányozza át utasbiztosítása szerződési feltételeit is, s  mindenképpen fogadja meg a Külügyminisztérium ajánlásait.

Az utazásra jelenleg nem javasolt országok listája itt tekinthető meg:

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez