Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

Kiderült, mennyit hoztak a saját márkák

2012.február 27.
Címkék: kereskedelmi márka Nielsen piackutatás vegyiáru kozmetikun élelmiszer áru
Tavaly 320 milliárd forintot költöttek a hazai fogyasztók kereskedelmi márkás élelmiszerekre a Nielsen adatai szerint. Az ebbe a kategóriába tartozó vegyiárukra és kozmetikumokra 50 milliárd forintot szántak a magyar vevők 2011-ben.
A kereskedelmi márkás árucikkeket csak egy vállalat vagy egyetlen lánc üzletei forgalmazzák, és általában a cég nevével jelzik őket. Az élelmiszerek esetében a kiskereskedelmi vásárlók által kiadott minden 100 forintból 24 jutott kereskedelmi márkákra tavaly, ami 1-gyel több, mint tavalyelőtt. Az eladott áru mennyiségét tekintve a láncok saját márkáinak piacrésze stabilan 35 százalék volt – idézi az MTI a kutatócég közleményét.
 
Háztartási vegyi árunál és kozmetikumnál minden hatodik forint került a boltok pénztáraiba kereskedelmi márkás termékekért tavaly, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Mennyiség szempontjából 35 százalékról 33-ra csökkent a kereskedelmi márkák piaci részesedése egy év alatt.
 
A Nielsen szerint a diszkont csatornákban játsszák a legnagyobb szerepet a láncok saját márkái: élelmiszernél értékben 62 százalék jutott rájuk tavaly, míg a háztartási vegyi árunál és kozmetikumnál 56 százalék. Hipermarketeknél ez a mutató értékben élelmiszereknél 14, háztartási vegyi árunál pedig 8 százalék. Szupermarketeknél 25, illtetve 21 százalék.
 
A felmérés szerint különösen az állateledel és mélyhűtött élelmiszer vásárlói részesítik előnyben a kereskedelmi márkákat, amelyekre a két kategória forgalmából 49, illetve 44 százalék jutott a múlt évben az értéket tekintve. Utánuk a háztartási papíráru következik 42, a reggeli cereália 32, a babakozmetika 29 és sós a rágcsálnivaló 27 százalékkal.
 
A legalacsonyabb a kereskedelmi márkák értékben mért mutatója a hajápoló és szájápoló szereknél, 6-6 százalék, az élelmiszerek között pedig az alkoholos italoknál - 14 százalék.
 
Nagyobb azonban a kereskedelmi márkák piaci részesedése mennyiségben azért, mivel viszonylag olcsók: tavaly 35 százalékot tettek ki a Nielsen által mért 90 élelmiszer kategória teljes bolti forgalmából, ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Eközben a Nielsen által mért 60 háztartási vegyi áru és kozmetikum kategóriánál a mutató 35-től 33 százalékra csökkent – olvasható az MTI beszámolójában.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez