Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Újra kézműves ízek vására

2012. február 24.
Címkék: kézműves élelmiszer kiállítás Millenáris Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nemzeti Fogyasztói Termékkosár
Március 9-11 között rendezik meg a harmadik Kézműves Magyar Ízek Vásárát a Millenárison. Az eseményen ezúttal partnerként részt vesz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is.
Fontosnak tartjuk, hogy a magyar termelők ki tudjanak szabadulni a multik fogságából – mondta el a vásárszervező cég a Kézműves Magyar Ízek Kft. ügyvezetője Pap Krisztián a vásár sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, a tavalyi évben 150 millió forint bevételt hozott a kiállítóknak az esemény. 2011-ben mintegy 30 ezer látogató vett részt a kézműves vásáron, amelynek egyik fő célja, hogy bemutassa a klasszikus magyar ízeket a hajdúsági tejtermékektől a Balaton-felvidéki borokig, reprezentálva a hazai gasztronómia sokféleségét.
 
Az 1900 forintos belépőt a látogatók teljes egészében levásárolhatják a Kézműves Magyar Ízek Márkaboltjában. Itt bárki vásárolhat, bármilyen tételben, legyen szó egy üveg, vagy akár egy raklapnyi lekvárról. Hamarosan két új üzletben is hozzájuthatunk az egyedi élelmiszerekhez: az egyik Szegeden a másik Budapesten nyílik majd.

Ízrégiók

Idén a kiállítás alkalmából létrehozták Magyarország legnagyobb íztérképét, amelyen a hét magyar (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Észak-Alföld, Nyugat-Dunántúl) és négy határon túli magyar régió (Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Felvidék) gasztronómiai különlegességei láthatóak. A rendezvény szakmai védnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
 
Az esemény egyik partnere a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A hatóság nevében Csákiné dr. Gyuris Krisztina az NFH főigazgató-helyettese elmondta, hogy a vásáron való részvétel szorosan kapcsolódik a hatóság által létrehozott Nemzeti Fogyasztói Termékkosárhoz, amelynek keretében a fogyasztók kiemelkedő minőségű termékekre szavazhatnak.
 
„A hatóság a helyszínen is szeretné arra ösztönözni a fogyasztókat, hogy ne csupán a problémákat jelezzék, hanem vegyék észre a valódi értéket és minőséget, tapasztalataikat pedig a Termékkosáron keresztül osszák meg egymással.” A látogatók az NFH standjánál termékeket ajánlhatnak majd a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárba, és a helyszínen a szakértőkkel általános fogyasztói problémákat is megvitathatnak.

Kézműves kényszervállalkozók?

„Egy kistermelő nem tud megfelelni azoknak a mennyiségi kritériumoknak, melyeket egy élelmiszerlánc megkövetel” – mondta el a Kosárnak Gólya János a Stork Élelmiszer Manufaktúra ügyvezető-tulajdonosa. A hagyományos ízvilágú lekvárokat, szörpöket gyártó vállalkozás, melynek termékpalettáján megtalálhatóak a hozzáadott só- és adalékanyag nélkül készült fűszerkeverékek is, vásárra viszi mézes lekvárját is.
 
– A kistermelő általában nem képes egy kamionnyi terméket beszállítani a multiknak. Az ideális megoldás az lenne, ha a termelők – mint a nyugati minta is mutatja – a saját környezetükben tudnák értékesíteni termékeiket – kommentál a cég ügyvezetője, aki hozzáteszi, hogy ez a vásár abban is nagy segítség, hogy a minőségi termékek megtalálják a vásárlóikat.
 
– Nagyon sok jó termék van ezen a területen, de sok a kényszervállalkozás is – figyelmeztet az ügyvezető, utalva a jelenkori állapotokra.  Ám szerinte a kézműves termékekkel kapcsolatos szabályozás folyamatosan változik, egyre jobb és hatékonyabb lesz!

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez