Keresés a tartalomban:
Kitekintő

A jövő az okostelefonoké

2013. december 10., GfK Hungária/SV
Címkék: okostelefon tablet telekommunikáció IT termékek GfK
Az 30 országra vonatkozóan elérhető GfK TEMAX® index alapján itthon mintegy 30 százalékkal bővült a telekommunikációs piac forgalma az idei harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A növekedés hajtómotorját az okostelefonok és a tabletek adják.
Az IT termékek szektora határozott – 25 százalékos – értékbeli növekedést tudhat magáénak 2013 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A növekedés legerősebb motorja a második legnagyobb árbevételű termékcsoport, a tabletek, amelyek iránt a kereslet egyenletesen magas és ráadásul növekvő is. Az árukategória népszerűségét jól mutatja az is, hogy kismértékben bár, de folyamatosan piacrészt nyer a notebookhoz képest, jóllehet, annak vezető szerepét egyelőre nem veszélyeztetik. A tabletek mellett szintén fontos kiemelni a billentyűzetek és a háttértárolók termékcsoportját, amelyek szintén oroszlánrészt hasítottak ki a szektor nagyarányú növekedési teljesítményéből. Utóbbiak közül az SSD meghajtók népszerűsége emelkedik dinamikusan. Ezt a tendenciát az magyarázza, hogy ezen eszközök magas technikai színvonalát egyre vonzóbbá teszi a mérséklődő áruk.

Jól mutatja a telekom szektor fontosságát Magyarországon, hogy – az általános gazdasági gyengélkedés ellenére – ez a terület folyamatosan magas teljesítményt nyújt, ami számszerűsítve a teljes eladási érték 30 százalékos növekedését jelenti az év harmadik negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez a tendencia nemcsak hazánkban, de a környező országokban is megfigyelhető, némely országban még a magyarországit is meghaladó mértékben bővült a mobiltelefonok piaca.

A telekommunikációs szektor árbevételének változása Európában, 2012. 1. negyedév-3. negyedév és 2013. 1. negyedév-3. negyedév



Forrás: GfK TEMAX® Hungary, GfK

A szektor hazai növekedését az okostelefonok iránti kereslet generálja, amelyek forgalma értékben több mint 50 százalékkal nőtt, míg a hagyományos (feature) telefonok eladásából származó árbevétel 38 százalékkal visszaesett. Az átlagárak csökkenő tendenciát mutatnak: a hagyományos telefonoknál komoly , az okostelefonoknál pedig minimális mérséklődés formájában.
 
Az okostelefonok kapcsán fontos kiemelni a nagyobb kijelzős modellek térnyerését, mely készülékek egyre inkább alkalmasak olyan funkciók ellátására, amelyeket korábban csak egy notebook vagy tablet segítségével tudtak a felhasználók megvalósítani. Jól tükrözik a számok is ezt a fogyasztói hozzáállást, értékben a teljes eladás kétharmadát teszik ki a 4 hüvelykes vagy annál nagyobb okostelefonok. A sok közepes árú termék mellett az egyes gyártók 5 hüvelykes vagy annál nagyobb csúcstermékei is szép eredményeket értek el és már kétszámjegyű részesedést mondhatnak magukénak a teljes eladási értékből.

A GfK Temax®-ról

GfK TEMAX® a GfK által a műszaki termékek piacára kifejlesztett mutatószám. Az eredmények a GfK folyamatos kiskereskedelmi panelkutatásán alapulnak, mely világszerte több mint 390.000 kereskedelmi egység adatait egyesíti. 2009 február óta a GfK TEMAX® Index már több mint 30 országban elérhető. Ez az első olyan piaci mutatószám, amely valamennyi műszaki tartós fogyasztási cikk piacának adatait magába foglalja.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez