Keresés a tartalomban:
Elektronika

Repülés közben is használhatók a táblagépek, okostelefonok

2013. december 9., telefonkozpont.blog.hu
Címkék: okostelefon táblagép Európai Unió repülés repülőgép
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) módosította a hordozható elektronikus eszközök, okostelefonok, táblagépek és e-könyvolvasók fedélzeti használatáról szóló iránymutatását, mely szerint ezeket az eszközöket „repülés” (jelátvitel nélküli) üzemmódban az utazás teljes időtartama alatt (a gurulást, a felszállást és a leszállást is beleértve) biztonsági kockázat nélkül bekapcsolva lehet tartani.
Az Európai Bizottság honlapján megjelent közlemény szerint most az egyes légitársaságokon van a sor, hogy naprakésszé tegyék működési szabályaikat. Várhatóan többen is így tesznek majd a következő hetekben.
 
A közlemény szerint Siim Kallas, az Európai Unió közlekedéspolitikai biztosa felkérte az EASA-t, hogy gyorsítsák fel a jelátviteli üzemmódban működtetett elektronikus eszközök fedélzeti használatának biztonsági felülvizsgálatát is, hogy várhatóan 2014 elején új iránymutatást lehessen közzétenni.
 
„Mindannyian szeretnénk az utazás alatt is bekapcsolva tartani készülékeinket, de a fő szempont mindenekelőtt a biztonság. Az általam kért felülvizsgálat elvei egyértelműek: ha az említett használat nem biztonságos, akkor nem lehet megengedni, ha igen, akkor a szabályszerű használatnak nincs akadálya. A mai napon megtettük az első lépést az elektronikus eszközök repülőgépen való használatára vonatkozó szabályok biztonságos kibővítése felé, hogy a szóban forgó használat guruláskor, felszálláskor és leszálláskor is lehetővé váljon. A következőkben azt szeretnénk megvizsgálni, hogyan lehet a fedélzeten tartózkodva a hálózathoz csatlakozni. A vizsgálatra időt kell hagyni és bizonyított tényeken kell alapulnia. Várakozásaink szerint a jövő évben megjelenhet az uniós légi fuvarozók fedélzetén alkalmazott jelátviteli eszközök használatára vonatkozó új uniós iránymutatás.”
 
Jelenleg a légitársaságok általában nem engedélyezik a mobilhálózati vagy wi-fi kapcsolatot a repülőgép ajtajainak bezáródásától kezdve egészen a kiszállásig.
 
A hálózathoz való csatlakozásra egyelőre csak a kifejezetten erre a célra szolgáló rendszerrel ellátott légi járműveken (és csak utazómagasságban) van lehetőség. Ilyenkor az utas nem a földi hálózathoz, hanem a biztonsági szempontból hitelesített fedélzeti rendszerhez csatlakozik. Jelenleg csak kevés ilyen felszereltségű légi jármű van, de a bizottság szerint ezek száma az elkövetkező években várhatóan növekedni fog.
 
Ami biztos nem változik, utasként is be kell majd tartanunk a repülőgép személyzete által közölt biztonsági előírásokat, vagyis a kütyüket csak akkor lehet majd használni, ha erre a személyzet engedélyt adott.
 
A közlemény szerint a "Mikor használhatom okostelefonomat, táblagépemet, e-könyolvasómat vagy zenelejátszómat?" kérdésre az alábbi táblázat ad választ:


  Repülés üzemmód bekapcsolva Repülés üzemmód kikapcsolva, vagyis "normál" állapotban
A földön (guruláskor) IGEN, de figyeljen oda a biztonsági berendezések ismertetésére és felszállás előtt helyezze biztonságba a súlyosabb tárgyakat. NEM
Felszálláskor IGEN NEM
Utazómagasságban IGEN IGEN, de csak a kifejezetten erre a célra szolgáló rendszerrel ellátott légi járművön és ha a személyzet megengedi
Leszálláskor IGEN NEM

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez