Keresés a tartalomban:
Kitekintő

Magyarország legjobb pálinkája

2013. december 6., MTI/SV
Címkék: pálinka Mezőgazdasági Múzeum legjobb pálinka nemzeti kincs
Az idén a Brill Pálinkaház Kft. – immáron másodszor ¬– érdemelte ki a Magyarország Legjobb Pálinkája címet, ezúttal a Birskörte pálinkájával. A győztes egy palackját a Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.
Idén csaknem négyszáz mintát küldtek be a hazai pálinkafőzdék, és a húsztagú zsűri az eddigiekhez képest végül egy új gyümölcs párlatát választotta - jelentette be Stégermájer Károly versenyigazgató a pálinkaünnepen megtartott díjátadón.
 
Krizl Edit, a Brill Pálinkaház vezetője felidézte, hogy három évvel ezelőtt irsai olivér szőlőpálinkájukkal nyerték el a rangos elismerést, míg az idei verseny utolsó, harmadik körében birskörte párlatuk a Brill egy másik tételével, egy érlelt törkölypálinkával versenyzett. A Szekszárd melletti pálinkaház 2003 óta indul sikerrel versenyeken, pálinkáik mellett zöldségpárlataikat is nevezni szokták.
 
Fehér György, a MMGM főigazgatója elmondta: nyolcadik éve adják ki a Magyarország Legjobb Pálinkája díjat. Ezeket a pálinkákat megőrzendő nemzeti kincsként fogadja a múzeum, negyedik éve, 2008-tól helyezik el azokat a múzeum pálinka vitrinjében .
 
A pálinkák világával az MMGM látogatói a Színek, ízek illatok című időszaki kiállításon is megismerkedhetnek.


V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár "vadízű, fanyar, csupa illat birspárlatként" jellemezte a Brill győztes termékét, majd Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatta be. Elmondása szerint a Mihazánk Könyvkiadó gondozásában megjelent 260 oldalas kötet komoly tisztelettel, a teljességre való törekvéssel, tudományos és kulturális igényességgel tekinti át a pálinka világát.
 
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a díjátadó után megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: a pálinka a magyar gasztronómia fontos terméke, amely az elmúlt években komoly minőségi javuláson ment át a hazai pálinkamanufaktúráknak köszönhetően.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez