Keresés a tartalomban:
Elektronika

Egységes laptop töltő

2013. december 19., origo/SV
Címkék: notebook laptop töltő okostelefon adapter
A svájci székhelyű Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) bejelentette, hogy a világ összes gyártója által egységesen alkalmazható laptoptöltő szabvány kidolgozását kezdte meg. Az IEC számításai szerint azáltal, hogy a különböző gyártók laptopjaihoz, de sokszor még azonos cégtől származó típusokhoz is eltérő töltőket kell használni, félmillió tonna elektronikus szemét keletkezik évente a világon.
Ugyanez a szervezet végezte a microUSB szabvány kidolgozását is, amelynek elterjesztése sikerrel járt: mára csaknem minden okostelefonon ilyen csatlakozó található, és a táblagépek jelentős részén is, leszámítva az Apple cég termékeit.
 
A noteszgépekhez szánt töltőszabvány pontos specifikációja a tervek szerint már a jövő év elején elérhető lesz. Az IEC közleménye szerint az egyelőre megvalósíthatatlan lenne, hogy minden típusú elektronikai eszközt egységes töltővel lehessen használni, ám a laptopok esetében a szabványosítás teljességgel megvalósítható. Ennek előnye, hogy az esetleg elromló laptop töltője egy új készülékkel is használható lesz, ha annak töltője hibásodna meg. Az egységes adapterek alkalmazásával ezek beszerzése is jelentősen leegyszerűsödhet, bár ezt már évekkel korábban meg kellett volna kezdeni.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez