Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Előnyben a biotermék-fogyasztás

2013. december 2., MTI/SV
Címkék: fogyasztó biotermék ökológiai gazdálkodás Vidékfejlesztési Minisztérium biokultúra
Több mint a duplájára növelnék az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagyságát az unió következő költségvetési időszakában - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára, a XXVI. biokultúra tudományos napon. Népszerűsíteni kívánják továbbá a biotermékek fogyasztását, növelve a fogyasztói tudatosságot és a fogyasztói bizalmat is e termékek iránt.
Tóth Katalin a MOM Kulturális Központban, az ökológiai gazdálkodás fejlesztéséről szóló nemzeti akciótervet ismertetve elmondta: a mostani mintegy 130 ezer hektárról mintegy 300 ezer hektárra kívánják növelni az ökológiai gazdálkodásba bevont terület nagyságát 2020-ra Magyarországon. Az akcióterv alapvető célja ugyanis az, hogy növeljék a biogazdálkodásba bevont területek nagyságát, illetve az ökológiai feltételek között nevelt állatállomány létszámát is.
 
Emellett az akcióterv célkitűzései közé tartozik még az is, hogy Magyarországon az ökológiai gazdálkodásból származó termékek feldolgozottsági szintjét emelni lehessen, mivel most az alacsony szinten van. Népszerűsíteni kívánják továbbá a biotermékek fogyasztását, növelve a fogyasztói tudatosságot és a fogyasztói bizalmat is e termékek iránt. Az akciótervben hangsúlyosan szerepel még az ökológiai tevékenységekkel kapcsolatos képzési, kutatás-fejlesztési és szaktanácsadási rendszerek fejlesztése is.
 
Tóth Katalin kiemelte: az ökológiai gazdálkodás nagyon munkaerő-igényes ágazat. Ez pedig azért is fontos, mert így a jövőben többen is munkát találhatnak az ágazat fejlesztése révén az ökogazdálkodásban. Mindez pedig fontos szempont a vidék népességmegtartó erejét tekintve - tette hozzá.
 
Beszélt arról is, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumban több, egymást erősítő stratégiai dokumentum készült az elmúlt időszakban. Az ökológiai gazdálkodás elterjesztését szolgálja például a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó, a biológiai sokféleség megőrzésének stratégiája, valamint Magyarországnak a génmódosított szervezetektől (GMO) való mentességének biztosítása, amelyet az alaptörvényben is lefektettek.
 
A helyettes államtitkár szerint az ökológiai gazdálkodásban előállított termékek belföldi fogyasztását is a mostaninál szélesebb körben kell népszerűsíteni, amit a helyi piacok létesítésének ösztönzése is támogat. Továbbá az akcióterv célja, hogy az óvodákban, iskolákban és egyéb szociális intézményekben a bioalapanyagok felhasználását legalább 30 százalékra kell növelni.

Kiosztották a „Pro Biokultúra” és az „Év Bioterméke” díjakat, amelyeket Czeller Gábor a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke nyújtotta át az érintetteknek:


Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez