Keresés a tartalomban:
Szolgáltatás

A jövő a webáruházaké

2012. december 6., vg.hu
Címkék: Auchan Tesco internetes áruház beruházás Országos Kereskedelmi Szövetség
Az Auchan és a Tesco is az internetes fejlesztésekben látja a jövőt – hangzott el az Európai Kereskedelem Napja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
A jövő év első felében indítja internetes üzletét a TESCO – mondta el a Tesco marketingigazgatója. Iglódi-Csató Judit szerint ezzel is az újfajta fogyasztói szokások terjedésére reflektál a lánc, arra, hogy a vásárlók folyamatosan a kényelmi vásárlások felé fordultak. Ennek jele, hogy a „telekocsis” nagybevásárlások helyett a közelebbi, kisebb boltokban költik el a pénzüket az emberek.
 
Nagyobb beruházásokkal csupán 2014-2015-ben számol a Tesco, feltételezve azt, hogy akkor már megszűnik a kiskereskedelmet terhelő különadó. Hozzátette azonban: „egyelőre kérdés, hogy ez új boltok építését jelenti, vagy más beruházást, felújítást, esetleg új csatornák erősítését”.
 
A kisebb kereskedők sincsenek könnyebb helyzetben: Antalffy Gábor, a KISOSZ ügyvezető elnöke szerint a jövő év a beruházások helyett a túlélésé, a racionalizálásé lesz. „Persze ha valóban 300 ezer pénztárgépet kell lecserélni annak érdekében, hogy bekössék a NAV rendszerébe, az beruházást generál az ágazatban, ezt azonban nem szívesen teszik az amúgy is komoly problémákkal küzdő vállalkozók” - tette hozzá.
 
Vámos György , az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt emelte ki, hogy az előrejelzések alapján 2013 végére a 2004-es szintre eshet vissza a hazai fogyasztás, ugyanakkor a beruházások visszafogása miatt nem várható gyors növekedés sem.
 
Az 533 ezer embernek – közte nyolcvan százalékban nőknek – munkát adó kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon, az éves szinten 8000 milliárd forintos forgalmat generáló ágazat a GDP 13 százalékát állítja elő, ami meghaladja a 12 százalék körüli uniós átlagot.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez