Keresés a tartalomban:
Életmód

Igyunk csapvizet!

2012. december 13., MTI
Címkék: csapvíz kampány Együtt Európáért Alapítvány Wessling vízminta vizsgálat
Több mint egymillió embert ért el az Együtt Európáért Alapítvány az Igyunk csapvizet címmel zajlott kampánya során, amelynek részeként ivóvízvizsgálatot és fél éves társadalmi szemléletformáló tevékenységet is folytattak - közölte Erdős Szabolcs, az alapítvány létrehozója csütörtökön, a kampányt záró budapesti rendezvényen.

Az Igyunk csapvizet elnevezésű kampányt 2011 decemberében indította az Együtt Európáért Alapítvány, az Együtt a fenntartható életmódért projekt keretei között. A kampányon belül, a kerékpározás népszerűsítése mellett az alapítvány feladata a szelektív hulladékgyűjtés valamint a csapvíz fogyasztásának ösztönzése volt - mondta el Erdős Szabolcs.
A fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztését célzó egyéves projekt négy fővárosi kerületben - VII., XIV., XVI. és XVII. - és a Pest megyei Tatárszentgyörgyön zajlott. A projekt ötvenmillió forintból valósult meg.
Erdős Szabolcs kitért arra is, hogy akció során négy kerületben vettek vízmintát a szakemberek, az elemzést a Wessling Hungary Kft. laboratóriumában végezték el.
Palotai Zoltán, a cég környezetanalitikai üzletágának vezetője elmondta, a vizsgálati eredmények azt bizonyítják, hogy az említett kerületek csapvizének minősége kifogástalan. Ezeknek a vizeknek az ásványianyag-tartalma összemérhető egy átlagos PET-palackos ásványvízével - tette hozzá.
Héjja Gábor, a kommunikációs kampány lebonyolítója közölte, több száz ember megkérdezésén alapuló felmérésük szerint húsz százalékuk módosította korábbi álláspontját, és a csapvíz fogyasztását választotta az ásványvíz helyett.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez