Keresés a tartalomban:
Jog

A fogyasztóvédelmi törvény fontos változásai

2012. augusztus 14., nfh.hu
Címkék: fogyasztó fogyasztóvédelem fogyasztóvédelmi törvény ügyfélszolgálat békéltető testület
Július 29-től módosult a fogyasztóvédelmi törvény, melynek köszönhetően bővül a fogyasztó fogalma, vagyis a jövőben e fogalomkörbe nemcsak a természetes személyek tartoznak, hanem a lakásszövetkezetek, civil szervezetek, társasházak is.
Bővül azok köre, akik a a békéltető testületi eljárást választhatják, a mikro-, kis-, és középvállalkozások is rendezhetik itt vitájukat, vagyis a vállalkozások közötti viták egy része is rendezhető bírósági eljárás nélkül.
 
Lényeges változás még, hogy az új szabály némi mozgásteret enged a közszolgáltató vállalkozásoknak, hogy nyitva tartásukat maguk határozzák meg az adott kereteken belül. Ugyanakkor megmarad a hét egy munkanapján a fogyasztók számára 12 órán át nyitva tartó ügyfélszolgálat.
 
Minden esetben köteles a vállalkozás panasszal kapcsolatos intézkedéseit indoklással ellátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését követő tizenöt napon belül megküldeni.
 
Lényeges változás még, hogy telefonos ügyfélszolgálatot nem működtethetnek a cégek emelt díjas szolgáltatással.
 
A közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozások tekintetében a jövőben nem lehet úgynevezett „csekkdíjat” felszámítani, és főszabályként a papír alapú számla adása is kötelezően ingyenes lesz. Ezzel szintén a fogyasztók jogai erősödnek:
 
E szabály a fogyasztók tájékoztatásához fűződő jogát erősíti. A „csekkdíj” tiltása összehasonlíthatóvá teszi az árakat, hiszen a fogyasztó biztos lehet benne, hogy a kívánt szolgáltatást nyújtó piaci szereplőknél nincs ilyen jellegű rejtett díj, és azt utólag sem vetik ki, így a fogyasztó vagyoni érdekei sem sérülnek.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez