Keresés a tartalomban:
Jog

10 milliós bírság az Auchannak

2012. augusztus 22., GVH
Címkék: GVH bírság Auchan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat magyar termék
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során valótlanul azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy magyar terméket vásárol.
A vállalkozás 2010. augusztus 6-ától 12-ig terjedő időszakban nyomtatott és internetes reklám kiadványában és egyéb hirdetéseiben egyes termékeit magyar népi motívummal, piros és zöld színekkel, valamint „Auchan Hungarikum” felirattal népszerűsítette.
 
A GVH megállapította, hogy a vállalkozás a jelölésekkel azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy az adott termék választása esetén magyar terméket vásárol. A magyar termék fogalmát a GVH döntésének időpontjában nem határozta meg jogszabály, ugyanakkor az érdemi döntés meghozatalához nem volt szükség a „magyar termék” fogalom elemeinek pontos meghatározására.
 
A GVH eljárásában az fogyasztóvédelmi törvény. (fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. tv.) alapján járt el, mely kimondja, hogy megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan információt tartalmaz az áru származási helyére, eredetére vonatkozóan, ami alkalmas a fogyasztók befolyásolására. A GVH eljárásában az átlagfogyasztó szemszögéből vizsgálja azt, hogy mi a magyar, vagyis azt, hogy mit tart a fogyasztó magyarnak, ehhez képest értékelte a vállalkozás kommunikációját.
 
A magyar termék fogalma hétköznapi értelmezésben a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon előállított termékeket jelöli.
 
A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó a vállalkozás hirdetéseit látva az indás-tulipános virágmotívum, a nemzeti színek és a Hungarikum kifejezés alapján magyar termékre asszociál. Az Auchan a reklámozott termékek jelentős része tekintetében nem bizonyította azok magyarságát. A fentiek alapján a Versenytanács megállapította, hogy az Auchan fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, és a vállalkozást 10.000.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez