Keresés a tartalomban:
Élelmiszer

Minden, amit a pangasiusról tudni illik…

– A szakértő, Gyalog Gergő kommentárja –

2012. március 23., Szabó Zoltán Attila
Címkék: pangasius cápaharcsa mérgezés hormon szennyezés
A cápaharcsa megítélése hetek alatt gyökeresen megváltozott Magyarországon, bár a Kosár Online-ban elsőként közölt vizsgálati jegyzőkönyvek jóvoltából az addig tapasztaltnál alaposabb vita indult meg pangasius-ügyben. A szarvasi székhelyű Halászati és Öntözési Kutatóintézet nevében ezúttal annak tudományos munkatársa, Gyalog Gergő segíti az eligazodást a témában.
A dél-kelet ázsiai országok folyóiban honos cápaharcsa (tudományos nevén Pangasisus hypophthalmus) a harcsaalakúak rendjébe tartozó kettős légzésű faj, ebbe a rendbe, bár más-más családba tartozik még a magyar fogyasztók által szintén jól ismert európai harcsa, az afrikai harcsa vagy a törpeharcsa is.
A harcsaalakúak termelése a világ „akvakultúrájának” legdinamikusabban növekvő ágazata volt az elmúlt 10 évben. A FAO adatai szerint 2009-ben mintegy 36,1 millió tonna halat termeltek (nem ideszámítva az egyéb vízi állatok termelését), melyből 2,8 millió tonnára (7,8%) rúgott a harcsaalakúak termelése, ezen belül 1,3 millió tonnára a pangasiusé. Bár ennek az 1,3 millió tonnának csak mintegy 80 százalékát termelik Vietnámban (a többit egyéb dél- és délkelet-ázsiai országokban), exportpiacra szinte csak ebből az országból kerül e fajból. Természetes vizekből elenyésző mennyiség kerül a halászok hálójába, így amennyiben a magyar fogyasztó cápaharcsával találkozik a hipermarketek fagyasztóládáiban, akkor biztos lehet benne, hogy a hal vietnami haltermelésből származik, függetlenül attól, hogy Lengyelországban vagy Magyarországon csomagolták.



Termeléstechnológiai szempontból a faj egyik legfontosabb biológiai jellemzője a kettős légzés (hasonlóan például az afrikai harcsához), aminek köszönhetően a levegőből is képes oxigénhez jutni a hal, így jól tolerálja a vízben oldott oxigén alacsony szintjét és a gyengébb vízminőséget. E tulajdonságnak köszönhető, hogy rendkívül intenzíven, nagy állománysűrűség mellett is tenyészthető, ami a termelői önköltség lefaragása szempontjából lényeges, hiszen a termelés intenzitására kevéssé rugalmas költségnemek – munkabér, vízmozgatás költségei, beruházási költségek, adminisztratív költségek, stb. – 1 kilogramm megtermelt halra vetítve elenyészővé válnak. Miután ez a trópusi faj Vietnamban kizárólag a Mekong-deltában tenyésztik a folyó ágai melletti kb. 4 méter mély tavakban, ahol a víz hőmérséklete állandóan 25 Celsius-fok körül alakul, ezért nincsen szezonon kívüli időszak, ráadásul évi két ciklus is belefér a jelenlegi 5-7 hónapos áruhal-nevelési technológiába. Értelemszerűen ilyen kedvező klimatikus adottságok is komparatív előnyt nyújtanak más országok más halnevelő technológiáival szemben.
 
A termelők önköltsége az elmúlt években 0,8-0,9 USD/kg körül alakult, mely magasabb táplálkozási szinten, azaz mindenevő és ragadozó fajok között példátlanul alacsony a világon. A lehalászott hal szinte teljes egészében helyi feldolgozókba kerül filézésre. A filékihozatal 40 százalék körüli; az európai és amerikai piacokra fagyaszott filétömbökben érkezik a hal további feldolgozásra, átcsomagolásra, meglehetősen alacsony, 2-3 USD/kg filé körüli áron, attól függően, milyen a halhús színe, illetve, hogy 10 vagy 20 százaléknyi jeget tartalmaz-e. (A fehér a legdrágább, árban alatta van a rózsaszín és a sárga.)
 
Az EU egyébként évi 200-250 ezer tonna filét importál Vietnamból, mely élősúlyra vetítve mintegy 0,5-0,6 millió tonna. Magyarország esetében az évi 3000-3500 tonna importált filé kb. 7000 tonnának felel meg élősúlyban, amely éves pontyfogyasztásunknak mintegy 70 százaléka, afrikai harcsafogyasztásunknak pedig négyszerese!
 
Ennyit mondanék általánosan a hal biológiájáról, tartási technológiájáról és piaci környezetéről. A továbbiakban szeretnék kitérni néhány vitatott kérdésre, amelyek az elmúlt hetekben a sajtóban felmerültek a pangasius kapcsán.

A következő vádak hangzottak el:

Korábban szót ejtettem arról, hogy ez a hal valóban jól tolerálja a magas népesítési sűrűséget, azonban a fenti számok nem egyeznek a valósággal. A négyzetméterenkénti 120 kg hektáronként 1200 tonnának felelne meg, az átlagos hozam ezzel szemben 250-300 tonna/hektár. Extrém esetekben 500 tonna/hektár. Az 15-20 grammos ivadékok népesítési sűrűsége egyes esetekben valóban elérheti a négyzetméterenkénti 80 darabot (átlagosan 40-60 darab), de ezekből a halakból nem mind éri el a 1-1,5 kilogrammos piaci méretet.
Miután a harcsa mindenevő, így valóban változatosan össze lehet állítani az étrendjét. Az évi 1 millió tonnás vietnami pangasius 80 százalékát helyi tápgyárakban gyártott pelletekre alapozva termelik, amiben meghatározó szerepe van a Peruból importált hallisztnek (más fórumon ennek a fenntarthatatlansága is vád alapját képezi). A perui halliszt az alapja az összes intenzív rendszerben termelt hal takarmányának a világon, minél magasabb táplálkozási szinten van a faj, annál több halliszt kell bele. A pangasius tápjában viszonylag alacsony a halliszt aránya, kb. 10-15 százalék, hiszen bizonyos mértékben jól helyettesíthető – az EU-ban egy szabályozási anomália miatt haltápoknál is tiltott – húsliszttel vagy a helyben könnyen beszerezhető, szintén magas fehérjetartalmú szójával. A fennmaradó 20 százalék házilag gyártott takarmány tényleg tartalmaz sok mindent, de én természetesnek találom azt, hogy helyi melléktermékeket is használnak (például a filézés után fennmaradó részt a halakból), hiszen ezzel csökkentik költségeiket és kitettségüket, másrészről ez a lépés a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság irányába is hat. A szerves trágyázás pedig egyébként nem ismeretlen az európai tógazdálkodásban sem. A vietnámi intenzív tavi tenyésztésben azonban elenyésző szerepet játszik. Összefoglalva elmondható, hogy a teljes egymillió tonnás termelésben a kérdéses melléktermékek hatása olyan elhanyagolható mértékben érvényesül, hogy a végtermékben azt lehetetlen kimutatni bármilyen vizsgálattal.

Az intenzív állattenyésztés sajátossága sok esetben a kellemetlen szag. Ehhez a vádhoz azért hozzá kell tenni, hogy a 10-15 kg/m3-es tartási sűrűség tóban ugyan nagyon magas, de miután a tavak vizének naponta 30 százalékát lecserélik, ezért az átfolyóvizes haltermelő rendszerek tartási technológiájával is érdemes összehasonlítani, ott ugyanis egyes fajoknál (például az afrikai harcsa vagy a tilápia esetében) nem ritka 100-300 kg/m3-es tartási sűrűség sem.
Az antibiotikumok alkalmazása az európai haltenyésztésben (ahogy a melegvérű állatok tenyésztésében) is engedélyezett megfelelő határidők betartása mellett. Az import termékekre is vonatkozik az a szabály, hogy szermaradványt ne lehessen kimutatni a húsban. Nem látom annak realitását, hogy a magyar élelmiszer-biztonsági intézményrendszer működését kétségbe vonjam, és azt gyanítsam, hogy a magyar pultokon is szennyezett termékek vannak. A vietnami feldolgozóüzemekben egyébként intézetünk munkatársai európai normáknak megfelelő higiéniai körülményekről számoltak be.



Ez a vád valóban az egész vietnami harcsa-szektor legkényesebb problémája. Az utótisztítás nélküli átfolyóvizes haltermelő rendszerekből sok szennyezőanyag kerül a természetes vizekbe, ami az EU-ban egyre komolyabb bírságokat von maga után, ezért itt a haltermelés mind jobban figyelembe veszi a környezeti fenntarthatóság szempontjait. Vietnamban is történnek lépések ez irányba, a szabályozás azonban gyerekcipőben jár az unióhoz képest.
A médiában rengeteg kritikát olvasni a pangasius termeléséről, feldolgozásáról, amelyek a legtöbb esetben eltúlzottak vagy hamis problémákat (pl. a terhes nők vizeletéből kivont hormonok rémhíre) vetnek fel. Összefoglalóan én azt gondolom, hogy a pangasius értékláncban felmerülő valódi problémák orvosolhatóak; helye van a fogyasztói kérdéseknek, de nem lehet a teljes vietnami harcsatenyésztést eredendő létében rosszként kezelni.
Általában elmondható, hogy minden ország törekszik – gazdasági fejlettségéhez mérten – a haltenyésztés negatív környezeti hatásait mérsékelni. A vietnami termeléssel kapcsolatosan is igaz az – a téves információkon túl –, hogy az élelmiszer-biztonsági botrányok elszigetelt eseteket karolnak fel, az általánosítást alaposan meg kell indokolni.
 
Európában elsősorban a tengeri ketreces rendszerek adják a tenyésztés zömét, így a környezeti problémák is leginkább az északi-tengeri lazac, a földközi-tengerei tengeri sügér és aranydurbincs termelésével kapcsolatban válnak hangsúlyossá. Az európai szabályozás azonban jóval szigorúbb a vietnaminál, a problémák leginkább a tenyésztett állományoknak a szabadba jutását (vagyis a ketrecből való elszökését) érintik. Ezek is leginkább elszigetelt esetek, a megszökött tenyésztett egyedek és a vadon élő egyedek összeívása pedig eddig egyáltalán nem jelentős.
 
A lazac termelésében egyébként Norvégia Európán belül pont olyan domináns, amilyen domináns Vietnam a pangasius tenyésztésében. Nem gondolom, hogy a norvég szabályozási rendszeren át tud menni olyan probléma, ami akkor botrányt képes kelteni, mint a vietnami harcsák ügye.
A hazai haltermelés 85 százaléka (a ponty, a busa, az amur, a süllő, az európai harcsa és a csuka kínálat szinte kizárólag) alacsony termelési intenzitású (extenzív vagy félintenzív) tógazdaságokból származik, ahol a termelés, takarmányozás technológiája eleve tárgytalanná teszi azokat a problémákat, amelyeket az eddigiekben vizsgáltunk. Olyan ez, mint a szilaj marhatartás vagy a makkoltató sertéstenyésztés összehasonlítása az intenzív telepeken történő tenyésztéssel. A magyar haltermelés fennmaradó 15 százalékát pedig elsősorban az intenzíven tenyésztett afrikai harcsa adja, ám ez esetben sem tudom elképzelni, hogy bármi probléma lenne a húsminőséggel az itthon immár 20 év alatt kiforrott technológiának köszönhetően.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet
Hozzászólások:
bpe - 2012. december 23. 11:14
nem stimmelnek a számok. az ard dokujában elhangzik, h egy mintatelepen 50kiló hal van nm-enként, ez úgy 20 hal, de egy navico szintű gyárban inkább 60-80db van.

az ard dokuja bemutatja, h ott helyben (is?) készül halliszt, a wwf-es szakértő át is nézi a tengerből gátlástalanul összeszedett alapanyagot, talál is benne mindent. kockázatként említi, h a takarmány szójarészéről sincs semmi információ, génkezelt-e, stb. a takarmányt egyébként dilettáns módon tolják tele 50 féle gyógyszerrel, amit elég ijesztő módon borítanak a tóba a kamera szeme láttára, el is hangzik, h ilyen módszer mit eredményez: a tó aljára lesüllyedő anyag előszeretettel kezd el rohadni..

a szakértő vmiért itt nem szól arról, h ez a hal mégis miféle, és h normálisan hogyan él(ne). az ard dokujában is megpróbálják folyóban halászós promóvideóval kiszúrni a stáb szemét, aztán persze csak sikerül a saját szemükkel látni a farmokat..

a pangásziusz folyami hal, 10 év alatt akár 44 kilósra és 130centisre is megnő, nagy a mozgás-/helyigénye, áll. már 1 halnak is 12m-es akvárium javasolható, mert kell neki az élettér, h rendesen tudjon fejlődni, ennek híján 15-30cm-esen szervi bajokkal elpusztul. eleve rosszul lát, így ezeken a farmokon, ahol egymás hegyén-hátán tartják, folyamatos stressz éri, megsebesül, megbetegszik. ezért is kell antibiotikumokkal etetni állandóan.

ahogyan a lazactermelésben elég szigorúan odafigyelnek az állatok levágására, h az minél kevésbé legyen embertelen, azért is, h ne szabaduljon fel annyi stressz-hormon a szenvedés alatt, ezeket a halakat kíméletlenül hurcolják a vágóhídra, ahol nagyjából 1 nappal később jutnak el a késig, h kikerültek a tóból, még ha meg nem is fulladnak, a szenvedtetés öncélú és egyértelmű.

egyetlen oka pedig pontosan az, h a fogyasztók olyan árat szoktak meg, ami borzasztó alacsony. (érdekes módon van a mekong partján bio-pangásziusz telep is, de elenyésző (0.2%) egyelőre a bio-hal aránya.)

"Nem látom annak realitását, hogy a magyar élelmiszer-biztonsági intézményrendszer működését kétségbe vonjam, és azt gyanítsam, hogy a magyar pultokon is szennyezett termékek vannak." - szakmai érvnek ez azért elég erőtlen, ahogyan ez is vérciki: "A lazac termelésében egyébként Norvégia Európán belül pont olyan domináns, amilyen domináns Vietnam a pangasius tenyésztésében. Nem gondolom, hogy a norvég szabályozási rendszeren át tud menni olyan probléma, ami akkor botrányt képes kelteni, mint a vietnami harcsák ügye." - ajánlom szíves figyelmébe ezt a 9 évvel ezelőtti tanulmányt, ami elég nagy port kavart az usában, miután lehozta a science: http://www.albany.edu/ihe/salmonstudy/summary.html

a kérdésre egyébként ("de mi a helyzet a lazaccal?") nincs kielégítő válasza a szakértőnek, ebből a szempontból farmon termelt lazac és pangásziusz közt alig van különbség, előbbi is hallisztet/toll-lisztet eszik, nem véletlen van tele mindennel, ami miatt erősen javasolt fent hagyni 6500ft-ért kilóját a polcokon..

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez