Keresés a tartalomban:
Autó

Hogyan tegyük tönkre az autóst? – 2. epizód

Újabb pikáns eset a Várkerületből

2014. március 14., Szabó Zoltán Attila
Címkék: autó parkolás parkolási díj
Mit tehet meg a járőr és mit nem? Hol van a jogszerű fellépés, a KRESZ-szabályok betartatásának határa és hol kezdődik a „szórakozás”, a másik semmibe vétele, a teljes közöny? Vegyünk egy példát. 2013. december 29-én éjjel egy kis Fiat egy kis utca sarkán állt. Mivel másutt nem jutott „neki” hely, hát a sofőrje ott parkolta le, ahol még senki érdekeit nem sértette a tettével, mert élő ember nem is járt arrafelé az éjszakában…
Határesettel van dolgunk. A kicsi kocsi fele csíkon innen, a fele a csíkon túl; nem öt, csak négy méterre a zebrától. Attól a zebrától, ahol ilyentájt egy-két ember sétál át óránként, hisz’ köd van, barátságtalan éjszaka; karácsony után vagyunk, aki csak teheti, otthon (meg)pihen. Nem úgy a járőr!
 
Emlékeznek a Sörgyári Caprriccio-ban Pepin bácsira? Ő üvöltötte, hogy. „…ha unatkozik, vásároljon mosómedvét!” Hát valami ilyesmi történhetett a Csap utcában is, december végén. Persze meglehet az is, hogy minden idők legdurvább szabálytalanságnak nézte a ködös időben bóklászó, a Hegyalja út felől leforduló, s a KRESZ szabályait éjjel, álmában is nyílván pontosan ismerő őrszem. Fogta magát, és úgy döntött: feljelentést ér, ha valaki így parkol. Az utca szélén, senkit meg nem zavarva, mégis – picit – ügyetlenül.
 
Arra nem gondolt, hogy az ünnepek idején akár 50 ezres bírságba hajszolni bárkit, aki semmilyen égbekiáltót nem tesz (vagy mégis?), talán mégse illenék. Mert így lehet a rendőrségbe vetett hitet megingatni. Így lehet azt sugallni, hogy ebben az országban a kis Fiatok tulajdonosai semmi jóra nem számíthatnak. Nem úgy a telefonfülkére ráálló(!) extra méretű luxuskocsik huszárai. Akik közül az egyik éppen itt, a Csap utca sarkán bárdolatlankodott egy hónappal azelőtt – de akkor járőrt nem látott az eset. (pedig hétköznap volt és nagy forgalom, még a zebrán is…)
 
No és mi van azon atyafiakkal, akik a rokkanthelyekre állnak be újra és újra? Egy „ízletes” példa itt: http://8.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/140307/heti-sofor-merci-mozgaskorlatozott-helyen
 
És ki foglalkozik a zebrát valóban letipró, a Bajcsy és az Andrássy út sarkán péntek délutánonként garantáltan világvégi dugót előidéző útonállókkal? (Ja, az egy másik kerület, tudom, tudom, tudom…)
 
De nem tudom nem úgy érezni, hogy mifelénk létezik egy játék, aminek a munkacíme: „Hogyan tegyük tönkre az autóst?” Avagy: „népi lehúzós”. Avagy: „márpedig a szabál az szabál!”
 
Egy másik csemege a Kosár archívumából ideemelve, 2013 februárjából:





Uram, el tud képzelni ennél gusztustalanabb dolgot? – veti fel egy környékbeli kalapos úr, aki az Aladár utcában dolgozik, de messziről jön, a kocsi számára munkaeszköz, ráadásul egy ostoba rendelet miatt évek óta nem kaphat – fogalmazzuk így – kettesszámú parkoló matricát a Várkerületben csak azért, mert hivatalosan máshol lakik, ahol ugyancsak parkolnia kell az istenadtának. „Miért baj az, hogy volt itt egy keskeny sáv a kerületben, ahol gyalogosok alig jártak, s a forgalmat nem akadályozták a parkoló kocsik, de megállhattunk nyugodtan? Kinek fájt ez? Miért kellett ide is felszerelni a parkolóórát? – zúgolódik egy másik…
A méltánytalanság fáj leginkább az autósoknak. Hiszen az önkormányzat két méter szélességű, másra nem használható, amúgy is egy vasúti fal mentén húzódó, elismerten zónán kívüli területet tett-vett át a maga birodalmába. Hankiss Elemér szociológus igazsága jut ilyenkor a publicista eszébe, ami szerint Magyarországot elsősorban az ilyen méltánytalanságok teszik olyan búskomor, olyan élhetetlennek tűnő, pesszimista szegletévé Európának…”

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez