Keresés a tartalomban:
Életmód

Kerékpár-körkép – mit tudhat a kétmilliós?

2010. március 28., Hacsek Tamás
Címkék: kerékpár kerékpár körkép versenykerékpár túrakerékpár Bringaexpo
Itt a tavasz, elő a télen pihenő bringával, annak minden tartozékával és öltözékével együtt! Az új kerékpárok vásárlása is ilyenkor éri el az éves csúcsot. Nem véletlen tehát, hogy a legnagyobb hazai biciklis szakkiállítást, a budapesti Bringaexpo-t is március elejére helyezték – mellesleg az Utazás kiállítással egy időpontra.

Vásárlás előtti lecke

Szinte egyöntetű vélemény, hogy a megfelelő kerékpár vásárlásához az a legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy mire akarjuk használni. A legfontosabb alaptípusok a városi, országúti és terepbiciklik, de ezen kívül is számos variáció van: elég talán csak a kifejezetten a sebességre optimalizált versenykerékpárra, a flasztertrükközéshez javasolt BMX-re vagy az extrém terepeken használatos cross-bike-ra gondolni. Olyan kerékpár nemigen létezik, amely mindenre egyformán alkalmas – ami mindenre jó egy kicsit, az semmire sem való igazán.
 
Az is lényeges, hogy a kerékpár használója tisztában legyen saját fizikai adottságaival, hiszen nem megfelelő erőnlét, kitartás, esetleg menthetetlen ügyetlenség esetén hiába is próbálnánk kihasználni egy komoly gép lehetőségeit. Az önismeret másik aspektusa: nem árt, ha már előre meghatározzuk a kerékpár beszerzésére fordítható összeget.
 
Több kerékpárszakértővel beszéltünk, és lett légyen szó kereskedőről, szerelőről, sportolóról vagy csak egyszerű hobbibiciklistáról, abban mindenki egyetértett, hogy az igényeknek megfelelő bringát csakis szakkereskedőnél szabad megvásárolni. Ennek előnyei sokrétűek: egyrészt mód van az egyéni igényeknek minél megfelelőbb gép kialakítására. Magára valamit adó szakkereskedőnél van mód a kipróbálásra. Néhány száz méteres próbán eldöntheti a vásárló, hogy mennyire fontos számára a rugózás vagy éppen a stabilitás, könnyen és megbízhatóan működik-e a váltó, kényelmes-e az ülés és ahhoz képest a pedál, megfelelő hatékonyságú-e a fék stb.
 
Érdemes többfélét is kipróbálni, hogy érezzük a különbséget, a mihez képestet. Mivel nincs két egyforma ember, úgy a kerékpárt is sokféleképpen lehet összeállítani. Ha csak a 6-8 fő alkotóelemet tekintjük is, és azokból megfelelő választék van (pl. 4-5 féle), akkor egy jól ellátott szaküzletből akár több ezer féle kerékpár kerülhet ki. Ha hozzávesszük még a színválasztékot is, kis túlzással azt lehetne mondani, elképzelhető egy közepes város, ahol mindenki tekeri a pedált, és mindenkinek másmilyen bicaja van.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. [ Bejelentkezés ] [ Előfizetés ]
Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez