Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

A Föld Órája 2015

2015. március 27., afoldoraja.hu/SV
Címkék: üvegházhatás energiatakarékosság környezetszennyezés WWF
Ebben az évben március 28-án rendezi meg a WWF (World Wide Fund for Nature - Természetvédelmi Világalap) a Föld Órája programot, mely a világ legnagyobb civil kezdeményezése. Az akcióhoz csatlakozók azt vállalják, hogy március utolsó szombatján 20:30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. 7000 település, és 162 ország vesz részt a világ legnagyobb klímavédelmi eseményén. A Föld Órája alapítója, a WWF, arra kér mindenkit, hogy az év többi napján is figyeljünk oda környezetünkre és építsük be életünkbe a tudatos fogyasztást!
2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt a Föld Órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nem csak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte. A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.
 
A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.
 
Ráadásul, nem csak környezettudatos, hanem pénzt is megspórol az, aki otthon kihúzza a konnektorból a nem használt készülékeket- például számítógépet, televíziót, telefon-töltőt.
 
Ugyanis akkor, amikor a távirányítóval kikapcsoljuk a TV-t, a házimozit, a készülékek továbbra is áram alatt vannak és fogyasztják az energiát. Készenléti állapotban (úgy nevezett "standby" üzemmódban) ezek a készülékek összességükben akár 20-30 Wh energiát is fogyaszthatnak napi szinten. Annyit, mintha folyamatosan égne egy 25 Wattos izzó a lakásban.



A jogszabály által, a készenléti üzemmódra maximálisan megengedett 0,5 W teljesítményfelvétellel számolva, 20 órás napi készenléti üzemmódot feltételezve, havi szinten 300 Wh, éves szinten 3,6 kWh energiamegtakarítást érhetünk el, abban az esetben, ha áramtalanítjuk a készülékünket, mikor nem használjuk. (akár a berendezésen található főkapcsolóval – amennyiben rendelkezésre áll – vagy a hálózati csatlakoztatás megszüntetésével). Ez a megtakarítás több, készenléti üzemmóddal rendelkező készülék esetén értelemszerűen többszöröződik.
 
A stand-by üzemmódból következő villamosenergia-fogyasztás globális szinten megközelítőleg 50 TWh-ra becsülhető éves szinten, ami 20 Mt CO2-kibocsátásnak felel meg.
 
Az emberi eredetű üvegházhatást pedig főleg a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid idézi elő. Minden olyan folyamat, melynek során szén alapú energiahordozót égetnek el, szén-dioxid keletkezik. Az ember által használt eszközök energiaigényének jelentős részét még mindig ilyen módon nyerik-, ami a globális felmelegedés egyik fő oka.

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez