Keresés a tartalomban:
Tudta ezt?

Veszélyes termék a vizsgált napszemüvegek között

Mire figyeljünk vásárlásnál?

2015. július 3., NFH/SV
Címkék: napszemüveg UV UVB UVA védelem teszt vizsgálat
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma 20-féle napszemüveget vizsgált, elsősorban a látható fény- és az UV áteresztés hatékonyságának szempontjából. A vizsgált napszemüvegek közül három nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a vonatkozó szabvány előír.
Három napszemüveg akadt fent a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatán. A jó napszemüveg lencséje maximális védelmet biztosít a napsugárzás káros hatásai ellen, csökkenti a szembe jutó fény erősségét, egyenletesen szűri a különböző színeket, nem torzít, és sérülésmentes. A legtöbb termék ezeknek a szempontoknak megfelelt. Az akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium 20-féle termék vizsgálatát végezte el.
 
Az UVA és UVB sugarak nemcsak bőrproblémákat okozhatnak, hanem számos szembetegséget is. A szakemberek szerint az UV sugárzás káros hatásai összeadódnak, rövidtávon kötő- és szaruhártya gyulladást, hosszabb távon pedig rosszindulatú elváltozásokat és hályogot is okozhatnak. Ezért is fontos, hogy nyáron napszemüveggel védekezzünk a káros sugarak ellen, és különösen fontos hogy a napszemüveg, amit hordunk megfelelő védelmet nyújtson.
 
A látható fény szűrése azért is fontos, mert a túl erős, vagy a túl gyenge fény nehezíti a látást. Erős fény hatására csökken a szem úgynevezett kontrasztérzékenysége, ugyanakkor a látható fény bizonyos mennyiségére szükség van a megfelelő látáshoz, a túl gyenge fény balesetveszélyes lehet.
 
A City Style A77373 napszemüveg esetében a látható fényáteresztés szempontjából a termék 2. kategóriának bizonyult a címkén feltüntetett 3. kategóriával szemben. Ez azért lehet megtévesztő, mert a különböző kategóriákban más-más a fényáteresztés. A 3-as kategória az erősebb fényt is szűri, a 2-es kategóriájú szemüveg viszont csak átlagos napsütésben ajánlott.
 
A CLOUD 6590 női napszemüveg egyik lencséje a jelölt 3. kategória helyett 4. kategóriának minősült a mért látható fényáteresztés alapján. Ez azért jelenthet veszélyt, mert a 4. kategóriájú napszemüvegek lencséi annyira sötétítettek, hogy vezetéshez nem használhatóak.
 
A TLC VISION 1233 UV 400 jelöléssel ellátott napszemüveg szintén veszélyes terméknek bizonyult, mert a bal lencséje nem szűrte megfelelően az UV-sugarakat a teljes UV-tartományra végzett vizsgálaton.

Napszemüveg vásárlásakor a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:A CE jelölés mellett napszemüveg keretén vagy címkéjén, esetleg a csomagoláson lévő tájékoztatón szerepelnie kell:
 
Filter kategória (0-tól 4-ig).A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ezen a nyáron is országszerte tart ingyenes napszemüveg bevizsgálási lehetőséget, ezekről a www.nfh.hu oldalon tájékozódhat. Legközelebb a Sziget Fesztiválon lesz ilyen ingyenes lehetőség.

A vizsgálatról készült videó:

Megosztás:
Nyomtatás
Küldés e-mailben

SZÓLJON HOZZÁ!
Tisztelt látogatónk! Amennyiben szeretne a cikk tartalmához hozzászólni, jelentkezzen be, vagy ha még nem rendelkezik hozzáféréssel, regisztráljon. [ Bejelentkezés ] [ Regisztráció ]
Felhasználó azonosító:

Jelszó:

Hozzászólás írása
Mehet

AJÁNLÓ

BMI - Testtömegindex
kalkulátor

Testsúly [kg]:
Magasság [cm]:
Értékelés
Az Ön BMI-je:
Forrás: Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Ismeri-e Ön a békéltető testületek munkáját?
 
Nem ismerem
Már hallottam róla
Ismerem és már fordultam is panasszal a testülethez